maurer oszkár, ambrus lajos és sagmeister ernő
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nyolc szerémségi bort kóstoltatott meg a Minden Magyarok Borai című rendezvénysorozat idei vendégeivel a két meghívott, Maurer Oszkár és Sagmeister Ernő, akik beszélgetőtársukkal, a gyulai születésű Ambrus Lajossal, a Kortárs folyóirat főszerkesztőjével, borszakíróval közösen gondoskodtak arról, hogy ne csak a pohár maradjon üresen, hanem a jelenlévők tudástára is kikerekedjen.
A bor filozófiája mentén haladva ugyanis ezen a capricción szinte mindent megtanítottak nekünk a régi és a jelenlegi Szerémségről, az ottani borkultúráról, az újlaki és a környékbeli magyarokról, akik egyre kevesebben vannak, viszont azok, akik még ott vannak, vérbeli magyarok, és kitartók.
Ám nemcsak szociológiai és történelmi leckében lehetett részünk a gyulai vár udvarán: a finom borokhoz finom jelzőket is adagoltak nekünk nagy-nagy eleganciával. Kiderült, hogy nemcsak a nedűink számítottak egykoron világklasszisnak (valamikor az előkelő harmadik helyen álltunk minőségi termékeinkkel, ma a negyvenediken), hanem abban is páratlanok vagyunk, ahogyan a francia furmintot fenséges jelzőkkel futtatjuk fel. Merthogy a furmint, ami magyarul egyszerűen csak szigeti, nálunk a királyok bora, no meg a bölcsességé is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ez lehetett az oka annak, hogy indulásból három szigetit hasonlíthatott össze az egybegyűlt sereg, persze nem egyszerre, hanem szépen egymás után, pohárról pohárra, hogy aztán kapjon egy kis ízelítőt a cseresznyefavirág színű mézes-fehérből, amit igencsak nehezen tudott beazonosítani, majd egy kis légies, kecses kadarkát, amelytől kivétel nélkül odalett a teljes italozó társaság, egy vörös kékburgundit, vagyis pinot noirt, egy még vörösebb és még tüzesebb sauvignont, és a legvégén egy gyógyfüvekkel megvadított ürmöst, hogy tisztuljon is, ami után úgy döntött, előröl kezdi a kört, és haza se megy reggelig.
Az italokat, de főként a furmintot a gyulai végvári védők egészségére ihattuk meg, miközben Maurer Oszkárt és Sagmeister Ernőt is megismerhettük, megtudhattuk, mióta, hol, miért (hiúságból, kalandvágyból és a föld erotikus kisugárzása miatt!), mekkora területen és milyen jövőbeli tervekkel gondozzák nagy szakértelemmel szőlőföldjeiket. Elhangzott az is, hogy a felhozatalból a kadarka, vagy más szóval, ha jól emlékszem, a mosolygödröcske érte el eddig a legnagyobb nemzetközi sikert, aminek hozományaként népszerű éttermek kínálatába került be. További lehetőség a szigeti zöldben rejlik, ám ebből a gyulai borestre most nem jutott (a picit hiányoltuk, akárcsak a bakatort).
Önmagunk örömére és megnyugtatására pedig hadd idézzem fel Ambrus Lajos megállapítását, miszerint mi, gyulaiak sem állunk rosszul, hisz sváb elődjeink egészen jól értettek a borászathoz. Az ugyan igaz, hogy a helyi kocsmákban sokáig többnyire csak a ménesieket mérték, a későbbiekben azonban simán behoztuk a lemaradást. Úgyhogy itt, a Szerémségen kívüli részeken is van mire építkeznünk, már csak egy csöppnyi elszántság és két csöppnyi kedv szükségeltetik hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
