Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közel 48 millió forintból újul meg a Bay Zoltán általános iskola

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. augusztus 07. 16:15
Közel 48 millió forintból újul meg a Bay Zoltán általános iskola
A beruházás során kiemelt figyelmet kap a vizes falrészek rendbetétele

Közel 48 millió forintból újul meg a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye – erről tartott sajtótájékoztatót augusztus 7-én Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Görgényi Ernő polgármester és Kovács József országgyűlési képviselő a helyszínen.

teleki-szávai krisztinakovács józsefgörgényi ernő és szabó károly

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Telek-Szávai Krisztina emlékeztetett, hogy a Gyulai Tankerületi Központ sikerrel pályázott sikerrel pályázott az EFOP-4.1.3-17 kódszámú „Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” című pályázatra, amelynek köszönhetően tizenhárom iskolában, így a Bay Zoltán általános iskolában is elindultak a fejlesztések.

Az intézmény 1895-ben épült, a kezdetektől iskolaként funkcionált. Egykor itt – még Gyulavári Református Felekezeti Fiúiskola név alatt – végezte tanulmányait Bay Zoltán fizikus is.

Az iskola nem csupán a diákok taníttatását szolgálja, de a helyi közösség szabadidejének eltöltésében is fontos szerepe van – emelte ki az igazgató, majd hozzátette, hogy a négy évvel ezelőtt átadott műfüves labdarúgópálya is ezt a célt szolgálja.

A modern számítógépes parkkal, könyvtárral és sportolási lehetősséggel felszerelt általános iskola központi épülete korábban nem volt felújítva, így a megvalósuló infrastrukturális fejlesztés régóta esedékes.

Görgényi Ernő kiemelte, hogy Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Tankerültei Központ arra jutott az egyeztetések során, hogy az elérhető pályázati forrásokat nem egyetlen iskola felújítására fordítják, hanem úgy osztják meg a forrásokat, hogy a legszükségesebb munkálatokat valamennyi fürdővárosi, állami fenntartású, önkormányzati tulajdonú intézményben el tudják végeztetni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A polgármester ismertette a Bay Zoltán általános iskola felújításának részleteit: a több mint 48 millió forintos beruházás június 11-én kezdődött, a munkálatok során pedig komoly hangsúlyt fektetnek a vizes falrészek rendbetételére. A külső határoló- és a belső falak utólagos talajnedvesség elleni szigetelést, az utcafronti tantermek és a baloldali épületszárny falszárító vakolatot kaptak.

Közel 307 négyzetméternyi területen fel lett bontva az aljzatbeton, amely 10 centiméter vastag lépésálló hőszigetelést, illetve szigetelést védő betonfedést kapott, amelyre hamarosan rákerülnek a laminált parketták.

Az iskolában kialakításra kerül egy nyelvi labor, amelynek már rendelkezésre állnak a bútorai és a tanuláshoz szükséges nyelvi licencei – tette hozzá Görgényi Ernő. A felújítás során megújul a folyosók padlóburkolata, lecserélnek 25 nyílászárót és 80 lámpát, valamint elektromos felújítás és komplett belső festés is a munkálatok részét képezi.

– Ennek a 48 millió forintos felújításnak az is az üzenete, hogy hosszú távon gondolkodunk a Bay iskoláról: az intézménynek van jövője, ezért a jövőre történő befektetésként tekintünk erre a beruházásra – hangsúlyozta a városvezető.

A beruházás befejezésének tervezett időpontja október 31., de a tanévkezdés zavartalanul elindulhat az iskolában.

Kovács József hangsúlyozta, hogy az országgyűlési munka során próbáltak olyan intézkedéseket hozni az elmúlt az években, amelyek az oktatási intézmények fejlesztését tartotta szem előtt. Mint mondta, a gyermekeink és unokáink nem csupán korszerű tudást kapnak az oktatási intézményekben, hanem nevelést is.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: a 2019-es költségvetésben, amelyet július 30-án fogadtak el, 159 milliárd forinttal többet fordít a kormány az oktatásra, többek között az iskolák, óvodák és bölcsődék fejlesztésére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)