Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Maró vígjáték

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2018. augusztus 07. 15:00
Maró vígjáték
A Gyulai Várszínház Erdélyi Hét előadássorozatában egy maró hangulatú vígjátékot mutattak be a kamarateremben

a maró című darab a gyulai várszínház kamaratermében

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az Erdélyi Hét keretein belül a MaRó volt a második olyan darab – az első a Double bind–, amely igen merészen, bátran bírálta, mutatta be és elemezte a magyar-román viszonyokat.

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió 2004-es megalakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy a kortárs drámairodalmat népszerűsíti, színpadra állít klasszikus szövegeket, de új, korszerű színházi nyelvezettel, kiszínezett köntösben. Az ugyancsak marosvásárhelyi, Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjas drámaíró, Székely Csaba MaRó című előadása pontosan ezt az igényt szolgálta ki. Gyulán pörgősen, epizódszerűen, brutális őszinteséggel mutatták be a magyar-román viszonyokat, amelyek napjainkban Erdélyt jellemzik.

A legjobb előadás díja mellett a legjobb női alakítás és a legjobb férfi alakítás díját is megkapta a darab a 14. Romániai Komédia Fesztiválon (festCO), Bukarestben. A legjobb színésznőnek járó elismerést megosztva kapták a produkció női szereplői: Fodor Piroska, Hajdu Imelda és Raisa Ané, a legjobb színész díját pedig Benedek Botond Farkasnak, Ciugulitu Csabának, Ştefan Murának és Nagy Istvánnak ítélte oda a zsűri. A gyulai közönség is láthatta a brillírozást, amely egyszerre volt lenyűgöző, tiszteletreméltó, humoros, ugyanakkor mélységesen elkeserítő.

A cím rögtön megfejthető: MAgyar-ROmán problémák, magyar-román kétnyelvű előadás, MAROsvásárhelyi színészek és MARÓ gúny, ahogyan kezelik egymást olykor a két nemzet nacionalista tagjai. A színre vitt történetek eredetileg Erdélyben játszódtak, megelevenítették a két nép viszonyának furcsaságait, jellegzetességeit. A kölcsönös előítéleteket, a szokásbeli különbségek megvoltak már Trianon előtt is. Az elmúlt száz esztendőben azonban halmozódott a gőg, a komplexusok, így előre félek, mi lesz 2020-ban, a centenáriumon. A generációkon keresztül örökölt fájdalmak torzságait láthattuk megelevenedni. Nem volt nehéz kipellengérezni a bicskanyitogató székely családfőt, aki egy román fiút a családba hozó leányka édesapja, az értetlenkedő kolozsvári magyar egyetemistát, akit kétszer vertek laposra – egyszer románok, egyszer magyar futballhuligánok -, pedig semmit sem tett, csak magyarul szólalt meg. Egymás bigott vádolása, indokolatlan sértegetése, kizárása a közéletből valóban groteszk jeleneteket szült.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Számos szimbólummal dolgoztak az alkotók, amely szintén mind megfejthetőek, direktek, finoman didaktikusak voltak: román és magyar, illetve EU-s zászlók, kis székely zászló, amely mellett egy gyertyát fújtak el, akasztófakötél egy agg magyarnak, aki poszttrianoni traumában szenved, és akinek egy – a magyart törve azért beszélő - román doktornő ajánlja megoldásul a kötelet. Kínos vita egy díjátadó gálán, hogy egy színész romániai magyarként kapta-e az elismerést, de akkor mégis csak Romániának viszi haza a dicsőséget. Óvodai jelent, amelyben elemi szinten megjelenik a gyűlölet már a kisautók és kisbabák körében – talán a legelkeserítőbb volt számomra. Ahogyan az is, hogy egy magyar alpolgármester előrejutásának, karrierjének simítása érdekében feladja magyarságát, és hajlandó egy színielőadáson az erdélyi magyar népirtással hírnevet szerzett Avram Iancu szerepébe bújni.

Tiszteletreméltó, hogy azok a román színészek, akik szerepelnek a darabban, maximálisan elfogadóak, kétnyelvűek, békében élnek magyar társaikkal, ez viszont igaz, hisz amennyire meg tudtam ítélni szerény nyelvtudásommal, a magyar színészek is szinte akcentus nélkül beszélték a románt. Ugyanakkor ők a kisebbség. Tapasztalat, hogy az erdélyiek nem nyugszanak, míg nem lesz autonómiájuk, a románok pedig nem adják fel a teljes asszimilációra való törekvésüket. Én tisztelem a hungarológiát, de elítélem a másik nép elnyomására irányuló hungarizmust, a szélsőséges nacionalizmust.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ugyanezt gondolom a románok erőteljes elrománosításáról is. Gyulán mintaszerűen ápolhatják hagyományaikat, elvárható, hogy a történelmi magyar kisebbség is érvényesíthesse önrendelkezési jogait. Sokaknak azonban Nagy-Magyarország inkább csak egy Kárpátia-eszme, az egységes Románia pedig csak a Noua Dreaptă lehetetlen víziója. Érdemes inkább az Ismerős Arcok vonalát követni, és minden nemzetnek összetartani. A színpadi történet is ezzel a szóval ért véget: konföderáció.

Megható volt, hogy a MaRó című előadáson magyar és román alkotók közösen dolgoztak, amint a Yorick Stúdió közleménye megjegyezte, „a közös munka során a különböző nemzetiségű alkotók nem tettek kárt egymásban.” Így kellene színházat csinálni és így kellene élni!

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)