Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hivatalosan is megnyitották a gyulai Update LowCarb Shop üzletet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2018. augusztus 03. 14:55
Hivatalosan is megnyitották a gyulai Update LowCarb Shop üzletet
Az ünnepségen Schobert Norbert és Rubint Réka is jelen volt

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a gyulai Update LowCarb Shop hivatalos megnyitója augusztus 2-án. A Városház utcán található üzlet előtt kisebb tömeg gyűlt össze, ami részben az Antovszki Tamás és Rácz Renáta által szolgáltatott élő zenének volt köszönhető, részben pedig annak, hogy a megnyitóra Schobert Norbert franchise igazgató és felesége, Rubint Réka is eljött.

az üzlet megnyitóján schobert norbert és rubint réka is részt vett

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Schobert Norbert azzal kezdte, hogy a gyulai üzletnek története van: Komlósiné Schlett Anikó, a bolt vezetője tolószékbe kényszerült néhány évvel ezelőtt, amikor egy lábtörés után rosszul forrt össze a csontja. Ehhez a magas vércukorszintje is hozzájárult. Miután elkezdte használni az update-módszert, lefogyott, és a lába is helyrejött.

A franchise igazgatója kiemelte: nem azt szeretnék elérni, hogy az emberek „mindenmentesen” táplálkozzanak – ez nem is egészséges –, hanem azt, hogy odafigyeljenek az éttrendjükre, és elhagyják a valóban egészségtelen ételeket, amelyekre alternatívát próbálnak nyújtani termékeikkel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is ott volt a megnyitón, ahol köszöntőjében elmondta: nem jellemző, hogy városvezetőként ilyen megnyitókon vegyen részt, de az üzenet, amely ezt a kereskedelmi egységet is jellemzi, az az egész város számára értékkel bír.

A polgármester hozzátette, hogy kapott egy levelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől, amelyben többek között az áll, hogy lakossági felmérést indítanak a 18 éven felüliek körében. Ennek keretében Gyulán is fel fogják keresni az embereket. A céljuk, hogy pontos képet kapjanak a magyar emberek táplálkozási szokásairól, és mérésekkel meghatározzák az alultápláltság, a túlsúly és a hasi elhízás előfordulását.

A megnyitó végén Rubint Réka is szólt néhány szót az érdeklődőkhöz, beszédében a sport fontosságát és a szülők felelősségét emelte ki. Az eseményt ünnepélyes szalagátvágással és egy óriástorta szétosztásával zárták.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)