Gyulai Hírlap - Gyulai hentesdinasztiák – 3. rész

A gyulai húsipar kétségtelenül legkiemelkedőbb képviselőjéről, Stéberl Andrásról Bíró Antallal és Hajduk Zoltánnal, a Gyulahús Kft. két vezetőjével, valamint Lindeisz Ferencnével (Tildi nénivel), dr. Szák György valamikori városi vágóhídi állatorvos rokonával beszélgettünk.

Stéberl András ötödik gyermekként született 1888. szeptember 26-án Bazinban, édesapja Stéberl Mihály szőlősgazda, édesanyja (Wavrinszky Zsuzsanna) lengyel nemesi család leánya. A testvérek fiatal korukban szétszóródtak, a legidősebb, Mihály Gyulára érkezett, őt követte Zsuzsanna, aki később Budapestre került, Katalin szülővárosában maradt – kezdte Bíró Antal.

Az ifjú Stéberl András 1903. július 1-jén Pozsonyban elszegődött Pentzel Lajos híres hentesmesterhez tanoncnak, itt találkozott először a gépesített kolbászgyártás előnyeivel. Segédlevelét 1906. augusztus 10-én kapta, s ezt követően további három évig még mestere mellett maradt. Katonai szolgálatát követően Mihály bátyja hívására 1912-ben Gyulára jött. Először a József szanatórium főgépésze volt, majd rövid idő után, még érkezése évében ifj. Balogh József gyulai kolbászgyártó üzemében helyezkedett el. Itt új technológiával, a kézi (kisüzemi) kolbászgyártással ismerkedett meg. 1913-ban iparigazolványt váltott, 1914. január 1-jén az addig gyűjtött szakmai tapasztalatára hagyatkozva megnyitotta üzletét a Városház utca 19. szám alatt, bátyja házában. Azonban a sikertörténetbe némi szünetet iktatott a történelem, ugyanis a fiatal üzlettulajdonost az I. világháború idején behívták katonának. Távolléte alatt a rokonság ugyan fenntartotta a boltot, ám mégis mindent elölről kellett kezdenie az 1918-ban hazatért tulajdonosnak – fűzte tovább a történetet Bíró Antal.

Szorgalmas munkával anyagi helyzete rendeződött, már a nősülésre és családalapításra is gondolhatott. 1919. július 6-án Békéscsabán kötött házasságot Szák Katalinnal, akitől három gyermeke született: Zsuzsanna, Ilona és András. Első családi otthonukat 1920-ban a Munkácsy utca 21. számú házban rendezte be, itt alakította ki műhelyét is. A vásárlóközönség áruinak kitűnő minőségét Gyula város határain túl is megismerte. A Stéberl-áruk budapesti piacnyerését zseniális ötlettel oldotta meg Stéberl András és kitűnő tanácsadója, felesége, valamint egy ügyes pesti üzletember, Wolf Samu. Forrásaink szerint a fővárosi képviselő és az állásba felvett „reklámemberek” feladata az volt, hogy Budapest nagyobb hentesáru- üzleteiben Stéberl-termékeket kérjenek, és ha nem kapnak, bosszankodjanak. A fővárosban akkor még nem is hallottak a gyulai Stéberl-féle kolbászról, de mivel napról napra keresték azt, rendeltek a termékből. A budapestiek végül nagyon megszerették a gyulai füstölt árukat… – vette át a szót Hajduk Zoltán.

 

Nemcsak a fővárosiak falatoztak a gyulai kolbászból… A Stéberl-cég 1923-tól rendszeresen kiállított a budapesti vásárokon, így 1924-től már a tengerentúlra és más földrészekre is exportált termékeiből. Bécsben önálló kirendeltsége volt a vállalatnak, innen koordinálták az afrikai, amerikai, ázsiai szállításokat. De Stéberl András gondolt a gyulai kolbász hírnevének hazai életben tartására is. Az ún. „filléres” gyorsvonatokon az egész országból érkeztek vendégek Gyulára, akiknek disznóvágás-bemutatókat tartottak, így betekintést nyerhettek a kolbászkészítés rejtelmeibe is – tette hozzá Bíró Antal.

A cég sikere, a termelés növekedése, új ingatlan vásárlására késztette a családot. A választás a németvárosi Thezarovits (ma Blanár László) – Jókai utca sarkán lévő házra esett. Itt épült ki az első igazi Stéberl-kisüzem. Korszerű műhelyek, füstölők, raktárak épültek, sőt, 400 mázsa tárolókapacitású hűtőház is biztosította a termékek, nyersanyagok tárolását. Az üzemben – amely a Stéberl-áruk hírnevét megalapozta – már 80 ember talált munkát.

 

A húsipari cég nem sokkal később már üzemi konyhát, munkásszállást is működtetett, az 1930-tól a Zrínyi tér 5. szám alatt működő sertéshizlaldában pedig 2000 disznót neveltek saját feldolgozásra. Stéberl András 1931-ben megvásárolta Pfaff Ferenc építész Béke sugárút 14. szám alatti sarki emeletes házát. A házzal szemben a Jókai utca túloldalán volt a Stéberl-cég második boltja, majd ezt követően alakították ki a következő húsboltot a volt Pfaff-házban. Az üzletet (amelyben ma is húst, hentesárut árulnak) máig Stéberl-féle boltnak nevezik a gyulaiak. Az 1932-es év újabb fordulópont volt a Stéberl-vállalkozás életében. Az üzem elkezdte a vékony- és vastagkolbászáru mellett a téliszalámi, csemegeszalonna, páros kolbász, virsli, csemegesajt és sonkaáruk gyártását is – folytatta Bíró Antal.

 

1936-ban Kiss Sándor iparművész közreműködésével elkészült a Stéberl-gyár védjegye, 1937-ben a Kecskeméti utcában további hűtőberendezéssel ellátott raktárak, füstölők épültek. Jöttek az üzleti sikerek, szakmai elismerések is. Stéberl András gyulai kolbásza az 1935-ös Brüsszeli Világkiállítás aranydiplomás nyertese lett. 1937-ben az Országos Ipartestület is aranykoszorúval ismerte el munkáját. Az 1920–30-as években még számos elismerés jutott Stéberl Andrásnak és családjának, valamint munkásainak is. A következő nagy változást a Béke sugárút 50. szám alatti ingatlan, a Szikra Magyar Gyújtógyárak Rt. tulajdonában lévő egykori gyufagyár és az üzem melletti szecessziós Reisner-villa (Bagolyvár) megvásárlása jelentette a Stéberl-vállalatnak 1938-ban. A régi üzem átalakításával, új építkezéssel, korszerűen, 1250 mázsa hús befogadására alkalmas hűtőházas gyárban folytatódott a termelés. A húsüzemben ekkor már 250-en dolgoztak… – sorolta Hajduk Zoltán.

Stéberl András becsülte családját, vállalkozását, munkásait és otthonává vált városát, Gyulát is. A munkában mindig az élen volt, a céget a puritán családias szellemiség, az üzleti erkölcsösség jellemezte. A jóból jutott bőven a munkásoknak: járt a reggeli, ebéd, vacsora, vasárnapra a családoknak az ingyen hús. Karácsonyra külön csomagot kaptak a dolgozók, de a családalapítást, a házépítéseket is segítette Stéberl András. Adott kölcsön városának, Gyulának is, jelentős részt vállalt az evangélikus templom felépítésében. Az oltárt carrarai márványból ő emelte, de ő rendelte meg az oltárfestményt is. Az evangélikus gyülekezetben előbb egyháztanácsi tag volt, majd a gyülekezet gondnoka, később presbitere lett, segítette a szegényeket, pártolta a nehéz sorban élő tehetséges művészeket – Kohán Györgytől, Szilágyi Istvántól vásárolt képeket.

Stéberl András jól beszélte a német és a szlovák nyelvet is. Sokat utazott, jól tudta, hogy a sikeres üzlet reményében jelen kell lenni a nagy nemzetközi vásárokon, így megfordult Graz és Bécs mellett Párizsban, Brüsszelben, Lipcsében is – mesélte Lindeisz Ferencné.

 

Édesanyámnak, Sarkadi Nagy Júliának egyik nővérét, Irmát vette feleségül dr. Szák György (Békéscsaba, 1887 – Gyula, 1965), aki városi vágóhídi állatorvosként dolgozott 1917-től egészen nyugdíjazásáig, több mint 30 évig. Ő keresztapja volt bátyámnak, ezért a családban mindig „Keresztapi”-ként emlegettük. Keresztapi nővére, Szák Katalin Stéberl András felesége lett, így kerültünk rokonságba a hentesmesterrel.

Stéberl András és Szákék is evangélikusok voltak. Stéberlék esküvője idején még nem volt Gyulán evangélikus templom, ezért a gyulai polgári esküvő után átkocsiztak Békéscsabára a templomi esküvőre.

Ahol ma a húsipari múzeum van, ott volt a városi állatorvos irodája és négyszobás összkomfortos szolgálati lakása. Keresztapiék szobái gyönyörű kertre néztek, a mai Shell kút helyén. A vágóhíd másik oldalán volt a városi kertészet – folytatta Lindeisz Ferencné.

Gyermekkoromban testvéreimmel sokat időztünk Keresztapiéknál. Ők állatokat is tartottak. Felfedeztünk testvéreimmel valami fehér tömböt is az ólaknál, aminek kellemes íze volt, így titokban odajártunk azt nyalogatni. Később tudtuk meg, hogy az az állatok „nyalósója” volt, étvágygerjesztő.

 

A vágóhídon olyan korszerűen felszerelt laboratórium volt, amilyennel  összesen csak öt város dicsekedhetett akkor az országban. A laboratóriumban, amely a Kétegyházi úton a mai múzeum után következő épületben volt, Keresztapi bakteriológiai vizsgálatok alapján ellenőrizte a húsok minőségét.

Keresztapi és Stéberl András között a sógorságon messze túlmenően sokoldalú kapcsolat volt, ami lényeges szerepet játszott mind a gyulai húsipar, mind pedig az evangélikus egyházközség életében – emlékezett Lindeisz Ferencné, Tildi néni. 

 

A ’40-es évek hanyatlást hoztak a Stéberl-üzem történetében is. A II. világháború idején a cég nagy közületeknek dolgozott, megrendelői sorába tartozott a Hangya, a Magyar Kőszénbányák, a honvédség. A háború idején a magyar állam jelentős adósságot halmozott fel a Stéberl családnál, melyet aztán nem is tudott kiegyenlíteni. Az infláció idején stagnált az üzem, majd 1947-ben csatlakozott a Magyar Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi Rt.-hez. 1948. március 26. fekete betűs nap a Stéberl-üzem és a család életében. Ezen a napon államosították a gyárat. A család vagyon nélkül maradt. Az üzem új vezetői nem tartottak igényt az alapító, Stéberl András munkájára. Az, hogy elvették élete munkáját, kisemmizték vagyonából, tudására és sokévi tapasztalatára sem tartottak igényt, megrövidítette életét. 1948. május 26-án, reggel 7 órakor szívroham vetett véget életének, 59 évet élt. Emlékének adózva a Németvároson – ahol a háza volt – utcát neveztek el róla – fejezte be ismertetését Bíró Antal.

Gyula városa régi adósságát rótta le, amikor Stéberl Andrást 2005-ben posztumusz díszpolgárává választotta. Nevéhez fűződik a Gyulai kolbász világhírének megalapozása, hungarikummá vált terméke 1935-ben Brüsszelben Aranydiplomát kapott. Stéberl András szorgalmával, odaadó munkájával kiemelkedett kortársai közül, igazi „self-made-man” volt. Nemcsak termékei, gazdasági tevékenysége, de példamutató emberi tartása révén vált ismertté és elismertté választott városában. Gyula iránti elkötelezettsége, szakmai életpályája, emberi életútja példa utódai, minden gyulai számára!

* * *

Dr. Csarnai Józseffel megforgatjuk az idő, illetve a gyulai húsipar kerekét. Videoblogunk mottója pedig ez: „Ha valaki gyulait mond, mondjon kolbászt is!” És hogy képben legyél, feltétlenül olvasd el a Gyulai hentesdinasztiák – 1. rész és a Gyulai hentesdinasztiák – 2. rész című írásunkat, illetve nézd meg az első videoblogos ízelítőnket, a másodikat, a harmadikat és a negyediket is. Mert nem igaz, hogy több nap, mint kolbász!