Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 20 évvel ezelőtt hunyt el Lajos Ferenc

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2018. július 20. 12:00
Időutazás Gyulán – 20 évvel ezelőtt hunyt el Lajos Ferenc
Évforduló

20 évvel ezelőtt, 1998. július 24-én hunyt el Budapesten Lajos Ferenc (született 1912-ben) festő- és grafikusművész, író. Több szállal kötődött Gyula városához. Családja 1920-ban került Gyulára, az elemi iskolát itt folytatta. Ekkor ismerkedett meg későbbi barátjával, Kohán Györggyel. A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után élete nagy részét Budapesten és Gyulán töltötte. Első kiállítását Gyulán rendezték 1930-ban az ipartestületben. Kezdetben meseillusztrációkat készített, majd ismert költők műveit illusztrálta. Művészete a pogány őstörténet, a szellemek világa, a látomások és mesék birodalmának elemeiből építkezett. Kapcsolatban állt kora számos magyar művészével, írójával. Több önálló művészeti és elméleti publikációja jelent meg. A kilencvenes évek elején képzőművészeti gyűjteményét a városnak adományozta, 1994-ben nyílt meg a Lajos Ferenc és kortársai című állandó kiállítás, amelyet 2005-ben a város lebontott. Nevéhez kötődik a gyulai Dürer Társaság megalakulása, amely halála után néhány évvel megszűnt.

lajos ferenc egyik alkotása az erkel ferenc művelődési központban

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)