Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Diák Hotel a Béke sugárúton éjszakánként 87 forint 80 fillérért

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.MAGAZIN • 2018. július 18. 22:00
Diák Hotel a Béke sugárúton éjszakánként 87 forint 80 fillérért
Olvasson velünk régi gyulai híreket!

Ezen a nyáron még volt Diák Hotel a Béke sugárúton. A KISZ KB-nak pedig volt építőtábori osztálya. Az Erkel Ferenc Gimnázium hotel-kollégiumában a diákoknak egy éjszaka 87 forint 80 fillérbe került. A felnőtteknek ugyanezért 103 forint 50 fillért kellett kiszámolni a pénztárcából. Egy napi étkezésre elegendő volt 10 forint.

 

 

Diák Hotel a Béke sugárúton

A nyár kellős közepén járunk, s ilyenkor fiatalok százai veszik elő a hátizsákot, és indulnak útnak az ország különféle tájai felé. Akár vonattal, akár kerékpárral járják a kis csapatok a vidéket, olykor jólesik megpihenni, letáborozni valahol. De hol?! Azok akik nem a sátorozás nomád romantikáját választják, bizony nehezen találnak viszonylag kulturált és amellett olcsó szállást. Ezen a gondon igyekszik enyhíteni az a Diák Hotel hálózat, melynek megyénkben két székhelye van, Szarvason és Gyulán. A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és a KISZ KB építőtábori osztálya tavaly szerződést kötött, melynek értelmében a gimnázium Béke sugárúti kollégiumában nyaranta Diák Hotel működik majd. Az elmúlt nyáron két hét alatt 86 személy 520 éjszakát töltött el itt. Idén július 10-től augusztus 5-ig varjak a vendégeket, magvar és külföldi diákokat egyaránt.

Ottjártunkkor az éppen ügyeletes portáslány, Mihucza Zita fogadott bennünket készségesen, mosolyogva:

– Összesen négyen teljesítünk itt porta-szolgalatot: három gyulai „Erkeles” lány és én, aki a békéscsabai Közgé-ben tanulok. Építőtábor-jellegű a munkánk, tehát fizetést kapunk érte, egészen pontosan két hétre 600 forintot, plusz naponta 10 forintot az étkezésre. Napközben és éjjel egyaránt itt van valamelyikünk.

Mennyibe kerül itt egy szoba?

– Diákoknak éjszakánként 87,80, felnőtteknek pedig 103,50 forintot kell fizetniük. Szobáink tipikus kollégiumi hálóhelyek, szerintem kispénzű diákoknak tökéletesen megfelelnek. Mint minden szállóban, nálunk is van házirend: délután két órától lehet beköltözni és az utolsó napon reggel kilencig kell elhagyni a szobát. A kaput este tízkor zárjuk be, utána csak csöngetésre nyitunk ajtót. No, persze igyekszünk rugalmasak lenni és a lehető legkellemesebbé tenni az ittlévők nyaralását.

A házigazda Mihucza Zita után egy épp a hotelben vendégeskedő csoport vezetőjét, Péni Bélát kértük meg, mondja el eddigi tapasztalatait a szállóról:

– Tokajból érkeztünk húsz középiskolás diákkal. Tavaly már jártam itt egy osztállyal. Akkor nagyon meg voltunk elégedve a szállással, és megtetszett a város. Így szinte természetes volt, hogy idén újra eljöjjünk. Nagyszerű dolognak tartom a Diák Hotel hálózatot, hisz így könnyen juthatunk viszonylag olcsó szállásokhoz az ország legkülönbözőbb vidékein.

(GAJDÁCS)

(Gyulai Hírlap, 1988. július 22.)

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)