Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Határtalan hírek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • I. Y. • MAGAZIN • 2018. július 18. 14:15
Határtalan hírek
Harmadik alkalommal zárult sikeresen az „Arad–Gyula Kézfogások” diákprogram

 

 

A pályázat a hivatalos testvériskolai dokumentációkat előkészítő program része, amely a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, valamint az aradi Csiky Gergely Főgimnázium között, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Határtalanul! (HAT-17-03-2017-00087) kiírása keretében valósulhatott meg.

A pályázat gyulai koordinátora, Fodor György elmondta: idén már nem is kellett megkeresni a diákokat az utazással, maguktól, hónapokkal korábban jelezték, hogy jönnének. A testvériskolai kapcsolat kialakítása az aradi kollégák – elsősorban Spier Tünde tanárnő lelkesedése és elkötelezettsége nélkül – elképzelhetetlen lett volna.

Az előkészítő órákon minden diák (összesen 80 fő) megismerte és elraktározta a leendő testvériskoláról (Csiky) és az 1994-től testvérvárosként is tisztelt Aradról szerzett ismereteit. Kiderült, hogy többször előfordult, hogy két utazás között kölcsönös magánlátogatásokat tettek a diákok – a pedagógusok nagy örömére, hiszen ez volt a cél. Az utazók legjava már az első „Kézfogásoknak” is részese volt, vágytak az újabb lehetőségre, találkozásra, régi barátként üdvözölték egymást diákok és kollégák.

A program során a diákok megismerték egymás városait, iskolai rendszerét (óralátogatások során), oktatáspolitikáját, és ami a legfontosabb, hogy hogyan élnek külhoni magyarjaink itt, a határ közelében: mennyire használhatják a nyelvet, kisebbségi helyzetünk mennyiben befolyásolja az életben való továbbhaladásukat, tanulási esélyeiket. A tapasztalatcsere kiváló példája volt annak, hogy érdemes egymás léthelyzetének kölcsönös megismerésért küzdeni. A diákok jártak Csiky Gergely szülőházánál, Erkel Ferenc szülőházánál, Klebelsberg Kunó szülőfalujában. A helyszíneken koszorút helyeztek el. Mindkét városban megnézték a várat, a templomokat és a kulturális és élményközpontokat, felkeresték az aradi vértanúk emlékhelyeit, a szabadság és európaiság mementóit. A közös táncestek segítették a személyes kapcsolatok kibontakozását, a fakultatív nappali és esti városnézések pedig a kollegialitás elmélyülését.

 

 

 

A legnagyobb élmények a gyulai diákoknak egy temesvári séta, egy pécskai, Maros-parti biciklitúra a bezdini szerb kolostorig, az aradiaknak pedig egy segwaytúra, a kisvonatozás, valamint a várfürdőzés voltak. A csereüdültetés négy-négy napig tartott, tele tartalmas, bőséges és maradandó élményt nyújtó programokkal.

A célt elérve a szervezők – Balzac nyomán – megállapították: „A testvéri szív színtiszta gyémánt, gyöngédsége határtalan!” Remélik, hogy a pályázati lehetőséget újra elnyerve folytatódhat ez a szép és hasznos „családtörténet”.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)