Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Derült eget!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. július 07. 18:00
Derült eget!
Megalakult a gyulai amatőr csillagász szakkör

Megtartotta alakuló ülését a gyulai amatőr csillagászati szakkör az Erkel Ferenc Művelődési Központ 201-es termében. A klubtevékenység keretében a tagság elméleti és gyakorlati órákon vehet részt, amelyeknek megtartására Csukás Mátyást kérte fel az alapító, Ócsai Z. László.

a csillagász szakkör alakuló ülése

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Csillagok. Asztrofizika mindenkinek címmel jelent meg nemrég a gyomai Kner Nyomda gondozásában Csukás Mátyás nagyszalontai mérnök hiánypótló könyve, amelyet dr. Szabados László egyetemi tanár, az MTA doktora lektorált. A tudományos kötetre Ócsai Z. László a világhálón figyelt fel, és mivel gyermekkora óta foglalkoztatja a csillagászat, úgy döntött, újraalapítja a gyulai szakkört, amelynek vezetésére a szalontai szerzőt, kutatót kéri fel.

A klub július 7-i alakuló ülésén a kezdeményező örömmel számolt be arról, hogy a csillagászati szakmunka első dedikált példánya hozzá került. Méltatásában így fogalmazott: Csukás Mátyás olvasmányosan, jó apa vagy nagyapa módjára ismerteti meg könyvében a világegyetem fizikai összefüggéseit, érthető szavakkal magyarázza meg, mi történik a csillagok univerzumában.

Maga a szerző a saját művéről azt mondta, reméli, hogy kiadványával sikerült egy picit Kulin György nyomdokaiba lépnie, aki szintén Nagyszalonta szülötteként számos ismeretterjesztő, a csillagászatot népszerűsítő könyvet írt.

 

ócsai z. lászló

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Csukás Mátyás lapunknak kifejtette, mivel a nyitottságot és a közérthetőséget nagyon fontosnak tartja, a gyulai összejövetelek tematikáját igyekszik úgy összeállítani, hogy a kezdők is el tudjanak indulni a „csillagok” útján. Ennek megfelelően lesz majd szó a találkozókon a szabad szemes csillagászatról, a csillagképekről, a naprendszer égitestjeiről, a holdakról, a Napról, a csillagokról, ezen belül az asztrofizikáról, a nyílt és a gömbhalmazokról, a változó csillagokról és a csillagtársulásokról, a galaxisokról és a Tejút-rendszerről, a kozmológiáról és a kozmogóniáról, az univerzum születéséről és a pulzálokról. Mindezek mellett cél az is, hogy esztétikai élményt nyújtsanak a hallgatóságnak, amiként Kulin György is arra törekedett, hogy mindenkinek megadja a Galilei-élményt. Vagyis, hogy az iskolából kikerülő minden fiatal legalább annyit lásson a távcsövön át az égboltból, amennyit Galilei látott.

A gyulai szakkör azonban még ennél is több lehetőséget kínál. Azok is támpontokat kaphatnak majd az ülésein, tudtuk meg a szervezőktől, akik távcsöveket kívánnak vásárolni, szakirodalmat és szakmai fórumokat keresnek, vagy bizonytalanok azt illetően, hogy léteznek-e ufók, és nem tudják eldönteni, higgyenek-e a horoszkópoknak.

A tagság július 7-én arról is megállapodott, hogy 13-án (esőnap esetén 14-én) este fél kilenckor a Fehér-Körös gyulai hídfőjénél újra összejönnek, hogy együtt tekintsék meg a Mars mozgását. Ugyanide július 27-re is megbeszéltek egy találkát. Az aktuális információkról egyébként levelezőlistákon át fogják értesíteni az érdeklődőket, illetve a Facebook-on létrehozott Gyulai amatőr csillagász név alatt futó csoportban. A belépéshez Ócsai Z. Lászlótól kell kérni az engedélyt, aki a 06/70–391–3218-as telefonszámon is válaszol a felmerülő kérdésekre.

 

csukás mátyás

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)