Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötven év után nyugdíjba vonul Becsyné Szabó Márta

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2018. június 28. 17:55
Ötven év után nyugdíjba vonul Becsyné Szabó Márta
Gyula címzetes főjegyzőjétől meglepetésünnepség keretében köszöntek el

Becsyné Szabó Márta családja körében

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ötvenéves szolgálat után nyugdíjba vonul Becsyné Szabó Márta. Gyula címzetes főjegyzőjétől meglepetésünnepség keretében köszönt el csütörtökön a fürdővárosi képviselő-testület, valamint a településen működő önkormányzati, állami, igazságügyi szervek vezetői és a térség országgyűlési képviselője, Kovács József.

Görgényi Ernő a képviselő-testületi ülés után rendezett ünnepségen elmondta: Becsyné Szabó Márta június 30-án, ötvenéves munkaviszony után vonul nyugdíjba. Felidézte: a gyulai polgármesteri hivatalban és annak jogelődjében negyvenegy éven át dolgozott köztisztviselőként, húsz évig jegyzőként.

– Pályája méltó családja tradícióihoz. Apai nagyapja, Szabó László a Gyulai Törvényszék tanácsvezető bírójaként vonult nyugállományba, édesapja, Szabó János, szintén jogászként, a Gyulai Járásbíróságról ment nyugdíjba – fogalmazott beszédében.

Becsyné Szabó Márta 1976-ban szerzett diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1987-ben a gyulai városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának vezetője lett, 1991-től pedig a gyulai polgármesteri hivatal általános igazgatási osztályát vezette. A gyulai képviselő-testület 1995-ben aljegyzővé, 1998-ben jegyzővé nevezte ki. A rendszerváltás óta hét képviselő-testülettel dolgozott együtt, jegyzőként négy polgármester mellett vezette a hivatalt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A városvezető emlékeztetett: a címzetes főjegyző a helyi választási iroda vezetőjeként hat országgyűlési és öt önkormányzati választás, valamint négy népszavazás lebonyolításáért felelt.

Kiemelte: Becsyné Szabó Márta pályafutása során több rangos elismerésben részesült. 1985-ben a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1997-ben Gyula Város Közszolgálatáért kitüntetést, 2006-ban Közszolgálati Érdemjel kitüntetést vehetett át. 2007-től a címzetes főjegyzői cím birtokosa, 2018-ban Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztet adományozta neki.

– Felkészültségével, tudásával, vezetői képességeivel és a szülővárosa iránti elhivatottságával segítette abban a gyulai intézményrendszert, hogy a közigazgatási struktúra gyakori változásai által előidézett kihívásokra jó választ adjon – hangsúlyozta a polgármester.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ökrös István, aki 1994 óta megszakítás nélkül egyéni mandátummal rendelkező képviselő, korelnökként búcsúzott el Becsyné Szabó Mártától.

Kovács József, aki tíz évig maga is tagja volt a gyulai képviselő-testületnek, köszöntőjében aláhúzta: a nyugdíjba vonuló címzetes főjegyző öt évtizeden keresztül szolgálta a köz javát.  

Becsyné Szabó Márta a képviselő-testülettől Volent Kati gyulai városházát ábrázoló festményét kapta ajándékba. Az ünnepségen az Erkel Ferenc Vegyes Kar adott műsort.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)