Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ahol az ízek a régiek, ott muszáj költeni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. június 28. 09:00
Ahol az ízek a régiek, ott muszáj költeni
Belelapozunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (majd alkalmazkodva mai bejegyzésünk tárgyához, kiegészítettük egy félmondattal). Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Miután elolvastam az alábbi sorokat, legelőször azon gondolkodtam el, mi visz rá valakit arra, hogy egy cukrászdában, bármelyikben verset írjon, főként, ha oszlopos tagja a Honvédség zenekarának. Netán dalszövegnek szánta?

Másodsorban kedvem támadt arra, hogy megkérdezzem, akadt-e az olvasók között már olyan, aki ezt megtette.

Harmadsorban lemértem, hány percembe tellett, amíg a vendégkönyvből kimásoltam a költeményt, aztán megpróbáltam megsaccolni, hányba telhetett, amíg megszületett. Elég sokba.

Legutoljára pedig mindenkit arra buzdítanék, hogy ne menjen el a Százévesből anélkül, hogy ne váljon költővé.

És még egy leg-legutolsót: ha már a strófának egy muzsikus a szerzője, valaki komponálhatna hozzá egy slágernótát (s akkor a Százévesnek is lenne himnusza, amit két süteményevés és három sikerszám megírása közben dúdolgatni lehetne).

 

A kedves kis cukrászdának!

 

Alkony, ha szállsz e cukrászdára,

Zenélve zümmögd, hogy nem pára!

Az a kedves, halk vonzalom,

Ami dalol most tollamon.

Mondd, hogy bennem édes öröm,

Versembe, ha beleszövöm,

Gyulának sok-sok kellemét,

Cukrászdáját és érdemét.

Dalold el lágyan, mert nekem

Holnap máshol szól énekem.

Dalom alkony bíbor pára,

Köszöntés a „Jánosi párra”.

 

Nagy György

Budapest

Honvédség Központi Zenekara

1956. június 3.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)