Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Miután elolvastam az alábbi sorokat, legelőször azon gondolkodtam el, mi visz rá valakit arra, hogy egy cukrászdában, bármelyikben verset írjon, főként, ha oszlopos tagja a Honvédség zenekarának. Netán dalszövegnek szánta?
Másodsorban kedvem támadt arra, hogy megkérdezzem, akadt-e az olvasók között már olyan, aki ezt megtette.
Harmadsorban lemértem, hány percembe tellett, amíg a vendégkönyvből kimásoltam a költeményt, aztán megpróbáltam megsaccolni, hányba telhetett, amíg megszületett. Elég sokba.
Legutoljára pedig mindenkit arra buzdítanék, hogy ne menjen el a Százévesből anélkül, hogy ne váljon költővé.
És még egy leg-legutolsót: ha már a strófának egy muzsikus a szerzője, valaki komponálhatna hozzá egy slágernótát (s akkor a Százévesnek is lenne himnusza, amit két süteményevés és három sikerszám megírása közben dúdolgatni lehetne).
A kedves kis cukrászdának!
Alkony, ha szállsz e cukrászdára,
Zenélve zümmögd, hogy nem pára!
Az a kedves, halk vonzalom,
Ami dalol most tollamon.
Mondd, hogy bennem édes öröm,
Versembe, ha beleszövöm,
Gyulának sok-sok kellemét,
Cukrászdáját és érdemét.
Dalold el lágyan, mert nekem
Holnap máshol szól énekem.
Dalom alkony bíbor pára,
Köszöntés a „Jánosi párra”.
Nagy György
Budapest
Honvédség Központi Zenekara
1956. június 3.
