Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalmat Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. június 27. 11:00
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Körös-völgyi Sokadalmat Gyulán
Programajánló

Június 29. és július 1. között számos programmal várják a látogatókat a várkertbe 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kamaraterem

Június 28-án, csütörtökön 19 órától Lackfi János Hinták című drámáját állítja színpadra a Zsámbéki Színház. Az előadás szereplői: Peremartoni Krisztina és Soltész Bözse, a darabot Galgóczy Judit rendezte. A jegyár 1800 forint. Július 5-én, csütörtökön 19 órától az Itt és Most Társulat és négy slammer közös produkcióját, a Remixet nézheti meg a közönség. Fellépnek: Basch Péter, Bárány Bence, Galló Bence és Mészáros Péter slammerek, valamint Hollai-Heiser Anna, Horváth Lilla Holly, Borbás Gergő és Varjú Nándor színészek. A jegyár 1400 forint.

Tószínpad

Július 1-jén, vasárnap 21 órától a Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigány lány című előadást állítja színpadra az ExperiDance Produkció. A darabot Román Sándor rendezte, közreműködnek a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái. Jegyet 4800, 4000, 3500 forintért vehetnek az érdeklődők. Július 4-én, szerdán 21 órától Bizet–Scserdin–Riederauer Carmen című balettjét tekinthetik meg a színházbarátok a Pécsi Balett előadásában. A darab rendező-koreográfusa Vincze Balázs. Jegyek 3000, 2500, 1500 forintért válthatók.

Várkert

Június 29. és július 1. között rendezik meg a tizenkilencedik Körös-völgyi Sokadalmat. A belépés díjtalan. A rendezvény részletes programja itt olvasható. Július 3-án, kedden 15 órakor indul a Gyulai Nyár programsorozat egy családi nappal, amely során koncertet ad a Békési Fúvószenekar és Hevesi Imre, valamint fellép Pepe Manó.

Rondella

A 2018-as futball-világbajnokságot június 14. és július 15. között rendezik meg Oroszországban. A világ egyik legjelentősebb, legizgalmasabb sporteseményét egy 3×4 méteres LED-falon közvetítik a Rondellánál. A kiemelt mérkőzéseket szakértői beszélgetések kísérik, de lesz góltotó, csocsóbajnokság és tizenegyesrúgó verseny is. A júliusi közvetítések kiegészítő eseményekkel: július 2. (hétfő) 20.00, nyolcaddöntő, július 3. (kedd) 20.00, nyolcaddöntő, július 6. (péntek) 18.00, negyeddöntő, július 7. (szombat) 20.00, negyeddöntő, július 14. (szombat) 16.00, bronzmeccs, július 15. (vasárnap) 17.00 döntő.

Tölgyfa étterem

Július 1-jén, vasárnap 19 órától Gyula Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata cigány bált rendez a Tölgyfa étteremben. A részvételi szándékot a következő telefonszámon kell jelezni: 06-30/797-1882.

Harruckern tér

Július 4-én, szerdán 19 órától a Grácia mazsorettcsoport lép fel.

Világóra

Július 2-án, hétfőn 19 órától a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar ad koncertet.

Múzeum udvar

Július 2-án, hétfőn 18 órától a Napsugár Bábszínház A helység kalapácsa című bábelőadását tekinthetik meg a legkisebbek. A Petőfi-mű alapján készült darab rendezője Béres László. A belépőjegy 1000 forint.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)