Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elballagtak az Esély Pedagógiai Központ végzősei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. június 15. 16:45
Elballagtak az Esély Pedagógiai Központ végzősei
Az intézmény Pánczél Imre-díját Csiki Róbert kapta

Az intézmény ballagó diákjai és díjazott tanulói

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ballagási ünnepséget és évzárót tartott az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye június 15-én. Az eseményen három osztály tanulói búcsúztak el az intézménytől.

Örkényi-Nyist Kornélia, a tagintézmény vezetője beszédében elköszönt a ballagó diákoktól és arra emlékeztette őket, hogy az intézményhez kötődő emlékek nyomot hagynak bennük, hiszen nem lehet őket kitörölni.

– A majdani megérkezéshez még rengeteg nehézségen kell átküzdenetek magatokat. A küzdelmek megvívásánál ezért emlékezzetek majd arra, hogy milyen ismereteket kaptatok intézményükben.

 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A ballagó diákok nevében Káli Richárd búcsúzott el a pedagógusoktól és a nevelőktől, majd Gyucha Máté, Sosterics Tamás és Ferenczy Henrietta mondott verset. A diáktársak elbocsátó üzenetét Káli Alexandra tolmácsolta a végzősöknek, az intézmény dolgozóinak énekkara pedig egy utolsó dallal kedveskedett nekik.

Az iskola zászlajának ünnepélyes átadása után a tagintézmény vezetője tartott évzáró beszédet, amelyben az elmúlt tanév sikereit és legfontosabb eseményeit idézte fel. Az idei tanév lezárása után az elismerések átadása következett: könyvjutalomban részesítették a kiemelkedő szorgalmú, kiváló sportteljesítményt elérő vagy aktív közösségi munkát végző fiatalokat.

Az idei év Pánczél Imre-díját Csiki Róbert érdemelte ki kiváló tanulmányi eredményéért, sikeres sportteljesítményéért és aktív közösségi munkájáért.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

 

GYULAI HÍRLAP • 2018. június 15. 16:35
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)