Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Varázstábor, hercegnőképző és nyelvi táborok is indulnak idén Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. június 22. 16:00
Varázstábor, hercegnőképző és nyelvi táborok is indulnak idén Gyulán
A helyi önkormányzat is támogatja a fiatalok hasznos nyári időtöltését

Utánajártunk, milyen tematikus táborokban kapcsolódhatnak ki idén a fürdővárosi diákok és óvodások. A lehetőségekről a Gyulai csevegőben, a helyi önkormányzatnál és több más fórumon is érdeklődtünk. Kiderült: a megszokott lovas-, úszó és rajztáborok mellett olyan különlegességek is akadnak, mint az indiános angoltábor vagy a hercegnőképző mini divattervezőknek.

sokszínű választék várja a táborozni vágyókat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az iskolásoknak és óvodásoknak szánt egyéni szervezésű táborok között a DLC Nyelviskola indítja a legtöbbet, náluk angol nyomozós nyelvi tábor, rajztábor, nyári nyelvtanfolyamok is akadnak. 
 
– Nálunk a legnépszerűbb a rajz- és a nyomozós tábor – emelte ki Szántóné Borbély Angéla, a táborok egyik szervezője. – A rajztáborban különböző művészeti technikákat és eszközöket próbálhatnak ki a gyerekek, a nyomozós táborban pedig az angol kultúráról tanulhatnak. Az indiántábor 5–7 éves gyerekeknek szól, és bevezetést nyúlt az angol nyelv rejtelmeibe és kultúrájába, interaktív szókincsfejlesztő feladatokkal, az indián kultúra köré építve – részletezte. 
 
A Független Egyesület szintén több táborral készül, ezeken tízóraival, ebéddel és uzsonnával várják a legkisebbeket. Egyikük a retrójátékok tábora, emellett mesetábort, sporttábort és főzőtábort is indítanak a gyerekeknek. A nagyobbaknak kamasztáborral készülnek, ezen 11–14 év között vehetnek részt a diákok, akik sportolhatnak, néptáncolhatnak és új barátokat szerezhetnek az együtt töltött napokon. 
 
Az egyesület mindezeken túl Közlekedési kisokos elnevezéssel is szervez tábort, ahol játékos ismerkedhetnek meg a gyerekek a biztonságos közlekedéssel és a közlekedési eszközökkel. A biológia kedvelőinek természetbarát-tábort indítanak a szervezők, ez élményalapú ismerkedést ígér, és a természet kincseinek kreatív felhasználását. 
 
A hercegnőkidén divattervezés tanulhatnak az Energy Dance Cool csapatának szervezésében. A különlegességek kedvelőire is gondoltak: egy hét önfeledt játékot, jógát és rengeteg mozgást ígér az ovisoknak szánt jógatábor, amelyet a törökzugi óvodában rendeznek meg.
 
Akik az idegen nyelvekkel barátkoznának, azoknak a Helen Doron csapata kínál angoltábort, ahol minden egyes program angol nyelven zajlik majd. Mellette a reggeli torna és a kreatív foglalkozás is a tervezett programok része. 
 
Akik varázslatra és egyedi élményekre vágynak, a Varázsszoba táborba jelentkezhetnek Bajónné Aradszky Anettnél. A kreatív és élménytáborban csapatépítő, mozgásos és fejlesztő játékokkal, valamint – a szervezők ígérete szerint – rengeteg varázslattal várják a gyerekeket. 
 
A Duska-lovastanyán hetente lovastábor indul, ahol lovaglás és hintózás várja a legkisebbeket, akik az ápolással kapcsolatos ismereteket is elsajátíthatják.
 
A Gyulai Várfürdőben nyári úszó- és szabadidős tábort indítottak, ahol a vízi játékok és az úszásoktatás került a középpontban.
 
A Gyulai Amazonoknál nyári focitábor indul, amelyen öttől 12 éves korig vehetnek részt a lányok. Napi két fociedzést és háromszori étkezést biztosítanak a szervezők.  
 
A helyi önkormányzat szervezésében induló táborokról is érdeklődtünk. Sós Judit, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetője kérdésünkre elmondta: idén is több táborral készülnek a fürdővárosi tanulók számára.

Idén is lesz nyári napközis tábor, amely július 2-tól augusztus 17-ig tart. Ezt július 2-tól július 20-ig az 5. számú általános iskolában, majd július 23-tól az Implom József általános iskolában rendezik meg. A táborba való jelentkezéseket Szentléleki Béla táborvezető fogadja az alábbi telefonszámok valamelyikén: 06-20/578-8640, 06-20/424-1241.

Szintén az önkormányzat támogatja a Hetedhét Játékvárost, amely július 9-től július 20-ig tart. A tábor helyszíne idén a Gyulai Implom József Általános Iskola lesz.

Az Át-járás tábort az Összefogás a Sérült Gyermekekért Egyesület szervezi. A program július 2-án indul a Gellény-birtokon. 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)