Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tehetségbarát Önkormányzat díjat kapott Gyula

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. június 08. 19:00
Tehetségbarát Önkormányzat díjat kapott Gyula
Az elismerést Görgényi Ernő és Sós Judit vette át a Pesti Vigadó dísztermében

A Pesti Vigadó dísztermében tartották meg a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért országos díjátadó gálát június 8-án, pénteken. Az ünnepség keretében átadták a Tehetségbarát Önkormányzat elismeréseket is, amelyet idén Gyula város önkormányzata is kiérdemelt.

Görgényi Ernő és Sós Judit

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából írta ki az Új Nemzedék Központ abból a célból, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerje azokat a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző önkormányzatokat, amelyek az alapfeladatukon túl aktív tevékenységükkel segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását. Görgényi Ernő polgármester Sós Judittal, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetőjével együtt vette át az elismerést a helyszínen.

A díjat minden évben négy község vagy város, illetve két megyei jogú város vagy fővárosi kerületi önkormányzatok kaphatja meg. 2018-ban a Gyula város önkormányzata által benyújtott pályázatot is megfelelőnek ítélték, így elnyertük a Tehetségbarát Önkormányzat 2018 elismerést, valamint az azzal járó 1,5 millió forintot.

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

A fürdőváros önkormányzata mellett Tehetségbarát Önkormányzat díjban részesült Jászberény, Kállósemjén és Vác önkormányzata, valamint Budapest 12. kerületének hegyvidéki önkormányzata és Székesfehérvár önkormányzata.

A díjat – az este többi elismerésével együtt – Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, valamint Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár adták át.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)