Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is többféle nyári munkára jelentkezhetnek a gyulai diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2018. június 07. 14:05
Idén is többféle nyári munkára jelentkezhetnek a gyulai diákok
16 éves kortól dolgozhatnak a fiatalok
A Gyulai Ifjúsági Központ irodájában Szabó Enikőtől érdeklődtünk arról, hogy mit kell tudniuk azoknak, akik nyári diákmunkára jelentkeznek a fürdővárosban. Az iroda szakmai vezetője elmondta: a diákmunkát idén is a Gyulai Járási Hivatal foglalkoztatási osztálya támogatja.
 
– Az önkormányzathoz 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos fiatalokat várnak. A foglalkoztatási osztályon kell jelentkezniük, ahol Héjja-Varga Gyöngyit kell keresniük munkaidőben. Minden jelentkezőnek személyi igazolványt, lakcímkártyát, diákigazolványt, tajkártyát és adóigazolványt kell magával vinnie – részletezte Szabó Enikő.
 
Kérdésünkre elmondta, hogy az önkormányzathoz, az önkormányzati intézményekhez, valamint egyházi fenntartású intézményekhez tudják kiközvetíteni a jelentkezőket. A tanulókat többféle munkára várják.
 
A szakember hozzátette, hogy Békéscsabán az önkormányzattól független diákmunka-közvetítők is vannak (Meló-Diák, Fürge Diák), ezeknél a saját honlapjukon van lehetőség jelentkezni. 
 
Ezeken általában önéletrajzi adatokat kell megadniuk a diákoknak, akiknek később pedig személyesen is be kell menniük az irodába, ahol a szükséges papírokat kell aláírniuk. A személyes látogatáskor diákigazolványt, iskolalátogatási igazolást, adószámot, tajszámot és bankszámlaszámot kérnek a munkaközvetítők.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)