Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jövő év elején kezdik meg a Tavasz utca és Pacsirta utca felújítását

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. június 01. 12:15
Jövő év elején kezdik meg a Tavasz utca és Pacsirta utca felújítását
Új csapadékvíz-elvezető rendszert alakítanak ki, és új aszfaltburkolatot kap az út

A jövő év elején indul a Tavasz utca és a Pacsirta utca felújítása – erről tartott lakossági fórumot Görgényi Ernő polgármester, Tóth Gábor tervező és Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője május 31-én a Park Hotel konferenciatermében. Az utcákban csapadékvíz-elvezető rendszereket alakítanak ki, az úttest pedig új aszfaltburkolatot kap.

Molnár CsabaGörgényi Ernő és Tóth Gábor 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A polgármester elmondta, hogy mind a Tavasz utcát, mind a Pacsirta utcát felújítják egészen a Körgát utcáig: mindkét utcában korszerűsítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, és új aszfaltburkolatot kapnak az utak.

Megtudtuk, hogy a Pacsirta utca bekerülési költsége 46,5 millió forint, a Tavasz utcáé 47,6 millió forint, de ezek az összegek nem foglalják magukba a járdák felújítását, azokat egy későbbi időpontban, más forrásból fogják finanszírozni.

Görgényi Ernő kifejtette, hogy kicserélik a vízvezetékeket az egész utcában, amire azért van szükség, hogy ne kelljen a frissen elkészített utat feltörni egy esetleges meghibásodás miatt. A csere miatt ideiglenesen szünetelni fog a vízszolgáltatás, de előtte értesíteni fogják a lakosokat, a munka pedig nem tart tovább néhány óránál.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– A kivitelezést jövő év elejére tervezzük, mert az idén annyi munka és útépítési beruházás van a városban, hogy a vállalkozóknak már nincs arra kapacitása, hogy ezt megcsinálják – fogalmazott a városvezető. Hozzátette, hogy a kivitelezés körülbelül két hónapig fog tartani, és pedig lesznek olyan időszakok, amikor egyáltalán nem lehet közlekedni autóval az utcákban, mert az egész pályaszerkezetet újjá kell építeni. Az ott lakóknak természetesen ilyenkor is biztosítani fogják a be és kijárást.

Számítani kell arra is, hogy az úttest szintje a mostaninál lejjebb kerül, hiszen el kell kerülni, hogy a csapadékvíz az úttestről a járdára folyjon. Az út egyik szélén folyókák lesznek kialakítva, ezek alatt lesz a zárt csatorna, ide kerül a csapadékvíz. Az úttest lejjebb kerülése azt is eredményezi, hogy a kapubeállók egy részét mindenképpen át kell építeni, ebben pedig a lakók segítségét kérte a polgármester. Mint mondta, megpróbálja elérni, de nem tudja megígérni, hogy ne az ott élőknek kelljen kifizetni az átépítés költségét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Görgényi Ernő szeretné, ha a munkálatok elvégzése után mindkét utcát egy újonnan ültetett fasor díszítené, de természetesen csak akkor, ha az utcákban élőknek sincs ellenére a fásítás.

A terveket Tóth Gábor mutatta be, aki maga is a Pacsirta utcában lakik. Mint mondta, először 2011-ben kapott felkérést a koncepció elkészítésére, amelyben azóta nem történt lényegi változás. Az elképzeléseket egy mintakeresztszelvénnyel szemléltette. Kiemelte, hogy az útnak lejtenie kell a folyókák felé, ezzel biztosítva, hogy nem a házakhoz folyjon el a víz.

Ehhez kapcsolódva a polgármester elmondta, hogy az úttest másik oldalán süllyesztett szegély lesz. Se ennek, se a folyókáknak nem tenne jót, ha a szembejövő forgalom miatt az autók egyik vagy másik oldalra húzódnának le, ezért érdemes volna elgondolkozni az utcák egyirányúsításán.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A beszámolók után következtek a lakossági kérdések: az egyik lakó arra volt kíváncsi, hogy a gázvezetékeket nem tervezik-e cserélni. Mind Görgényi Ernő, mind Tóth Gábor azt válaszolták, hogy megvizsgáltatták a csöveket, a szolgáltató pedig azt mondta, hogy nem szükséges a csere. Hozzátették, hogy nem is kötelezhetik erre a szolgáltatót, de egy írásbeli nyilatkozatot kérnek tőlük a témáról.

Kiderült, hogy a lakók támogatják az egyirányúsítás ötletét, de felvetették, hogy a kerékpárral közlekedők mindkét irányba haladhassanak. A tervező szerint egy 3,5 méter szélességű úton erre van lehetőség, a KRESZ is engedi, úgyhogy nincs különösebb akadálya a kérelemnek.

Egy másik lakó azért kért szót, mert a gyermeke építkezni fog a Pacsirta utcában, a munkálatok egy része pedig egybe fog esni a felújítással. Görgényi Ernő azt mondta, hogy egyeztetniük kell a kivitelezővel az ütemtervről, de arra felhívta a figyelmet, hogy ezekbe a keskeny utcákba csak engedéllyel mehetnek be teherautók, így ezt is el kell intézni.

A további kérdésekre kapott válaszok alapján megtudtuk, hogy mindkét utcában a páratlan oldalakon lesznek a folyókák, az utakat szakaszosan fogják felújítani, valamint azt is, hogy egy darabig még várni kell a Kígyó utca korszerűsítésére, de az is tervben van.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)