Ide jön a szöveg....
Forrás: divany.hu
Kis cukrászdában ilyen nagy indiánert még nem ettem.
Szeretettel köszönöm a kedves tulajdonosoknak.
A Százéves vendégkönyvének fenti sorairól jutott eszembe, hogy bizony nem sok helyen kapható ma már ez az antianorexiás készítmény. Pedig mekkora találmány, mekkora diétaellenes rettenetet! Hisz aki egyszer megkóstolja, az többé biztosan nem fogja tudni eltolni maga elől.
És mivel a cukrászdán kívül van nekünk egy csodaszép kastélyunk is, amelynek valamikori apró lakói imádtak nyalakodni a konyhában, felidézzük az indusfánk megalkotásának históriáját, amely (szerintem) egyáltalán nem meglepő módon magyar vonatkozású kultúrtörténeti csemege.
Ugyanis szoros összefüggésben született meg a Theater an der Wien színházzal, amelynek a 19. század első felében Pálffy Ferdinánd gróf volt az intendánsa. A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsos ipar történetéből című könyvében Zsemley Oszkár azt írja: a főúr egyszer csak felfigyelt egy Európában utazgató indián artistára, akinek annyira megkedvelte a produkcióját, hogy leszerződtette a bécsi színházba, majd megkérte a saját szakácsát, alkosson neki egy olyan édességet, amely visszatükrözi az artista bőrszínét. A sütemény el is készült, és nemcsak, hogy külalakjában lett csodálatos, hanem annyira ízletesre sikeredett, hogy a gróf azonnal elrendelte: belépéskor minden egyes látogató kapjon ajándékba egy indiánert.
Másnap (állítólag) már Bécs összes cukrászdájában eszeveszetten keresték az új finomságot.
