Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Praktikus kis SUV

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2018. május 30. 17:00
Praktikus kis SUV
A Ford nekünk teremtette ezt kis városi terepjárót, az EcoSportot!

Egy örökmozgó kis család vagyunk: két izgő-mozgó kisgyerek, egy fitneszedző anyuka és egy fociőrült apuka. Számunkra rendkívül fontos, hogy minden héten valami sportos eseményen vagy rendezvényen vegyünk részt, legyen az bárhol az országban, és néha lazulásképpen saját magunk szervezünk kirándulásokat, szabadidős tevékenységeket. 

 

 

Városban és terepen is megállja a helyét

Utoljára éppen egy kis hegymászással egybekötött túrázást szerveztünk, ahová szeretett kisautónkkal, a tűzpiros Ford EcoSportunkkal mentünk. Mióta megvan az autónk, kitárult előttünk a világ. Mintha ezt az autót csakis számunkra tervezték volna meg a Fordnál.

Ezt már akkor is tudtam, amikor kinéztem ezt a remek járgányt a Fordszabo.hu kínálatában. Ez az autó nemcsak a terepen, de a városban is megállja a helyét a hétköznapi használat és a munkábajárás során. Útközben még a gyerekeket is el tudom vinni iskolába és a páromat is a fitneszterembe. Egyszerűen imádni való!

 

Nemcsak szép, de környezetbarát is!

Bár a Ford EcoSport egy SUV – ami az angol Sport Utility Vehicle rövidítéséből született, azaz sportos haszonjárművet jelent – a gyakorlatban a városi terepjáró jelző jobban illik rá. Ez a gépjármű az erő és a modern stílus tökéletes harmóniáját testesíti meg, így egyaránt használhatjuk a városban és a szabadban, ez az egyik legpraktikusabb autó a kategóriájában.

A gyönyörű külső mellé kényelmes és formatervezett belső társul, amelyről sugárzik az az intelligencia, amit egy ilyen jármű képes adni utasainak és vezetőjének.

A mi családunk elsősorban a számtalan technológiai fejlesztést díjazza, amivel az új kisautónk elkényeztet bennünket, de sofőrként én inkább az intelligens összkerékhajtást tudom értékelni, és azt az erőt, amit a motorháztető alatt megbúvó egyliteres, háromhengeres Ford EcoBoost benzinmotor nyújt vezetés közben. Ez nem hiába lett a Nemzetközi Év Motorja cím hatszoros győztese!

Az autónknak létezik 120 és 140 lóerős változata is, és mindkettő gazdaságos fogyasztást és optimalizált szén-dioxid-kibocsátást tesz lehetővé, így a számunkra fontos természetet is óvjuk, ha ezzel a gépjárművel közlekedünk.

 

Mindent tud, amire csak szükségünk lehet!

A forradalmi, díjnyertes motoron kívül azonban számtalan intelligens rendszer teszi még vonzóbbá ezt a járművet. Az összkerékhajtású kerekei önmaguk el tudják dönteni, milyen tapadásra, kanyarodási egyensúlyra és kormányzási érzékenységre van szükségük normál, nedves, jeges és száraz úton. Ez különösen a természetben való autózásnál hasznos, de az autópályán is nagy hasznát fogjuk venni.

A technológiai vívmányok széles skáláját sorakoztatja még fel a Ford ebben a modelljében, hiszen a Ford SYNC 3 egyedül kezeli a telefont, a zenelejátszót és a GPS készüléket is, ráadásul hangvezérléssel vagy a nyolccolos színes érintőképernyővel is kezelhető. Az utazók szórakozását a 675 wattos hangrendszer teszi szórakoztatóbbá a 10 prémium minőségű hangszóróval.

Az utazásunkat a fűthető ülések, valamint a bőr- és szövetkárpitok teszik kényelmesebbé, a biztonságunkról pedig az ESP-, az ABS-, a HLA- és a TCS-rendszer gondoskodik. A kocsihoz persze számtalan további extra is kérhető, ami a kényelmet, a biztonságot vagy a megjelenést teszi még gazdagabbá.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)