Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Terhesség alatti visszér

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2018. május 30. 11:00
Terhesség alatti visszér
A megelőzés érdekében ezekre a dolgokra érdemes figyelni!

A visszér sokak számára ismerős probléma lehet, és gyakran a várandósság hónapjai alatt is megjelenik. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy nem pusztán esztétikai gondról van szó esetében, hanem egészségügyi kockázatokról is. Nagyon fontos tehát a megelőzés, valamint a már kialakult helyzet megfelelő kezelése. A kidudorodó erek a lábakon túl akár az egész alsótestet érinthetik, a tüneteken a Hillvital.hu szakemberei szerint a megfelelő gyógynövényes készítményekkel sokat segíthetünk.

 

Forrás: Pixabay.com

A terhesség hónapjaiban az egész szervezet működése megváltozik. A baba súlya éppen úgy extra terhelést jelent, mint a vér megnövekedett mennyisége, mely a kis pocaklakó táplálását hivatott szolgálni. Mindez plusz nyomást jelent az érfalakra, főként a láb ereire, melyeknek egyébként is a gravitációval ellentétesen kell dolgozniuk, hogy a vért a szívbe juttassák. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb visszér visszahúzódik a szülést követően. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyek megnövelik a visszeresség kockázatának hosszú távon való fennállását.

 

Visszér a várandósság idején

A terhesség alatt egyébként is nagyon fontos az általános egészségi állapotra való odafigyelés, s ez akkor sincs másként, ha a visszér kialakulását szeretnénk megelőzni, vagy javítani a kialakult helyzeten. A rendszeres testmozgás nagyon fontos, hiszen ezzel elősegítjük, hogy a vérkeringés optimalizálható legyen. A kímélő séta remek választás lehet, de öltözködésünkkel is megtámogathatjuk a normál véráramlást. A szűk ruhadarabok mindenképpen kerülendőek, ahogy a tűsarkú cipők és a szoros topok is. Ezek alól egyetlen kivétel akad, mégpedig a hasat tartó öv, melyet kifejezetten a kismamák igényeinek megfelelően fejlesztettek ki. A cipekedés, a nagyobb erőfeszítések szintén nem javasoltak, és a táplálkozásra is kiemelt hangsúlyt érdemes fektetni. A C-vitamin pótlásával a vénák egészsége érdekében is sokat tehetünk.

 

Az a fránya súlyfelesleg

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a túlsúly számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, így a visszér kialakulásának veszélyét is. A várandósság idején, valamint azt követően is rendkívül fontos tehát, hogy ügyeljünk az egészséges életmódra, melynek a változatos táplálkozás és a rendszeres mozgás is szerves részét képezi. Sajnos még így is előfordulhat, hogy ikerterhesség, genetikai tényezők vagy tartós üléssel, állással járó munkavégzés visszér kialakulásához vezet.

 

Gyógynövényekkel a visszér ellen

Sokan tartanak attól, hogy kizárólag a műtéti megoldás hozhat eredményt a visszér kapcsán, pedig tény, hogy a természetes módszereknek is megéri esélyt adni. Ma már olyan korszerű készítmények is elérhetőek, amelyek a természet erejét vetik be a visszeres panaszok ellen, valamint a fájdalomcsillapítás érdekében. A gyógynövényeket tartalmazó balzsamok optimális kombinációját adják azoknak az alapanyagoknak, amelyek hatékonyan alkalmazhatóak a visszér kezelése terén, ráadásul mellékhatások nélkül szolgálják az egészség helyreállítását.

 

Fókuszban az egészséges életmód

Mindegy, hogy a súlyfelesleget kialakulását szeretnénk megelőzni, vagy a várandósság után nyernénk vissza korábbi külsőnket, az egészséges életmódnál aligha létezik ehhez jobb választás. A normál testsúly, a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozás, valamint a külsőleg alkalmazott, természetes készítmények együttesen segíthetnek abban, hogy a visszér ne nehezítse meg életünket, kiküszöbölve ezzel az egészségügyi kockázatokat is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)