Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szegeden is kiválóan versenyeztek a szenior atléták

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 24. 14:35
Szegeden is kiválóan versenyeztek a szenior atléták
Volosinovszki Zoltánné két versenyszámban is korosztályos csúccsal végzett az élen

A szegedi Városi Stadion adott otthont a szegedi veterán atlétikai versenynek május 12-én. Az országos seregszemlén a Gyulai Atlétikai Club versenyzői is rajthoz álltak.

A kép egy korábbi versenyen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az idény első szabadtéri versenyén négy fürdővárosi atléta nézett szembe ellenfeleivel. A Volosinovszki Zoltánné, Szabó Ilona, Salka József és Mány István alkotta gyulai csapat két aranyéremmel, egy ezüsttel, két bronzéremmel és öt negyedik helyezéssel zárta a versenyt.

Az örökifjú atléták közül kiemelkedett Volosinovszki Zoltánné teljesítménye, aki 100 méteres síkfutásban és távolugrásban is megdöntötte saját csúcsát, valamint az abszolút értékelésben is első tudott lenni.

Eredmények: Volosinovszki Zoltánné: 100 méteres síkfutás 1. hely, távolugrás 1. hely, diszkoszvetés 3. hely és gerelyhajítás 4. hely. Szabó Ilona: 100 méteres síkfutás 4. hely, távolugrás 4. hely diszkoszvetés 4. hely és gerelyhajítás 4. hely. Salka József: 100 méteres síkfutás 2. hely. Mány István: 800 méteres síkfutás 3. hely és gerelyhajítás 4. hely.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)