Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új lehetőség a drogprevencióban a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. május 23. 14:05
Új lehetőség a drogprevencióban a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Szakmai napot tartott a KEF a GYIK-ben

Szakemberek részvételével zajlott május 23-án délelőtt Gyula Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának szakmai napja a Gyulai Ifjúsági Központban. A drogprevencióban érdekelt részvevőknek tartott előadásokon elhangzott: az egészségkárosító rizikótényezők egyre hangsúlyosabban vannak jelen a gyulai fiatalok körében, ami együttes fellépést tesz szükségessé.

A KEF szakmai napja a GYIK-ben 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Gyula városában, hasonlóan az ország más településeihez, az elmúlt másfél-két évtizedben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lakosság körében, különösen a 12–24 évesek között egyre hangsúlyosabban jelennek meg az egészségkárosító rizikótényezők – mutatott rá megnyitó előadásában Kiss Tamásné önkormányzati képviselő, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) elnöke. A tisztségviselő kiemelte: a fiatalkori dohányzás és alkoholfogyasztás mellett pszichoaktív veszélyként városunkban is megjelent a kábítószerek használata, amely sok fiatal életét, álmait teszi tönkre örökre.

A KEF elnöke beszélt arról is, hogy a különböző devianciák és mentális problémák jelenléte leginkább az iskola-egészségügyi ellátásban és az iskolai oktató-nevelő munkában követhető nyomon az elmúlt tíz évben. Ez indokolta a fórum létrehozását is, amelynek keretében megvalósulhat a kormányzat, az önkormányzat, a Nemzeti Egészségbiztosítása Alapkezelő (NEAK), az ÁNTSZ, a különböző szakmai és civil szervezetek, a helyi közösségek, egyházak, családok és egyének együttműködése.

 

Kiss Tamásné, a KEF elnöke 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Ilyen értelemben, hangsúlyozta Kiss Tamásné, a drogprevenció terén a KEF új lehetőség a közös gondolkodásra és cselekvésre a terápiás szakemberek számára. Mint mondta, Gyula város önkormányzata minden évben pályázatot nyújt be vissza nem térítendő támogatásokra, hogy a KEF folyamatos működését biztosítsa.

Az egyeztető fórum elnöke befejezésül köszönetet mondott minden társszervezetnek, mindenekelőtt Sós Juditnak, a gyulai önkormányzat szociálpolitikai osztálya vezetőjének és munkatársainak, a rendőrségnek, a gyermekvédelemnek, valamint a Mi egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesületnek.

A szakmai összejövetel második részében a szerhasználat megelőzésén és visszaszorításán is dolgozó szervezetek mutatták be tevékenységüket. Elsőként Szabó Enikő szakmai koordinátor és házigazda szólt a Gyulai Ifjúsági Központ céljairól és eredményeiről, majd a vendégek is megtartották előadásaikat. Az Egészségfejlesztési Irodát Merx Henrietta, a Gyulai Koramentorházat Krisztován Anikó, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gyulai Tagintézményét Dóczi Józsefné, a Független Egyesületet Szilágyi-Labos Rita, a Védőnői Szolgálatot Fenyvesiné Éva képviselte.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A szünet után a megjelentek Szicsek Margit pszichológust hallgathatták meg, aki a stressz kezeléséről értekezett.

Az ülésszakot kora délután oldottabb program követte, a szakemberek ekkor a Szociopoly társasjátékban próbálhatták ki magukat. Vagyis: játszva tudhatták meg, mire elég a munkanélküli segély, a családi pótlék, a GYES és az alkalmi munkával megszerezhető jövedelem.

A napot kötetlen beszélgetés zárta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)