Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ország legjobb fiatal kémikusai csaptak össze Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. május 19. 13:00
Az ország legjobb fiatal kémikusai csaptak össze Gyulán
A fürdővárosban rendezték meg a Lila VegyÉSZ Bajnokság döntőjét

Idén is megrendezte Lila VegyÉSZ Bajnokság elnevezésű kémiaversenyét a A Lila Iskola Tanulóiért Alapítvány május 19-én. A mára országos méreteket öltött program helyszíne ezúttal is az 5. Számú általános iskola és sportiskola volt.

a megjelenteket görgényi ernő és szabadosné bécsi katalin köszöntötték

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Mint megtudtuk, a diákok és tanárok között is nagy népszerűségnek örvendő kémiaversenynek Molnár Sándorné, az iskola matematika-kémia szakos tanára a megálmodója. A tanárnő 2009-ben hívta életre Békés megye egyetlen kémiaversenyét, amelynek célja a kémia tantárgy népszerűsítése, a kiemelkedő tehetségű tanulók felfedezése és fejlesztése.

– Az eddigi rendezvények kapcsán jelentős szakmai kapcsolatok alakultak ki, ismeretségek, barátságok szövődtek. Valamennyi résztvevő szívesen utazik vissza városunkba – emelte ki az esemény kapcsán Szabadosné Bécsi Katalin, az intézmény vezetője. 

A program megnyitóján Görgényi Ernő polgármester üdvözölte a megjelent fiatalokat és pedagógusokat. Kiemelte: elismerésre méltó az a törekvés, amit a "Lila" iskola képvisel, akik a sport mellett a természettudományok területén is igyekszik a legmagasabb szintre juttatni a diákok oktatását, nevelését. 

– A kezdetek óta eltelt 10 év rendkívüli erőfeszítésekre utal. Kitalálni egy versenyt sok kreativitást és munkát jelent, de ha a verseny a tizedik évét is megéli, az igazán különleges és elismerésre méltó – hangsúlyozta a városvezető.

A köszöntő után vette kezdetét a feladatlapok kitöltése, amely során az ország hatvan legjobb ifjú kémikusa mérte össze a tudását.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)