Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai termálvízzel készült kozmetikumok kaphatók a várfürdőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. május 18. 16:35
Gyulai termálvízzel készült kozmetikumok kaphatók a várfürdőben
A termékeket többek között nőgyógyászati panaszokra és mozgásszervi problémákra ajánlják

Bíró Szabolcs 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Ezentúl gyulai termálvízzel készült kozmetikumok is kaphatók a Gyulai Várfürdő ajándékboltjában. A termékeket május 18-án mutatták be a fürdő dolgozóinak.

Az eseményen kiderült: számos problémát életmódunk okoz, amely hormonegyensúlyunkra is hatással lehet. Többek között az ebből adódó problémákat segítenek orvosolni a termékek. 

A kozmetikumok közül kettő készült gyulai termálvízzel. Bíró Szabolcs, a termékek megálmodója elmondta: ezek egyike gyulladásos eredetű nőgyógyászati fájdalmak csökkentésére készült, a másik pedig többek között mozgásszervi problémákra, ízületi és izomfájdalmakra nyújt megoldást. 

Hozzátette: ezek, gyulladáscsökkentő hatásuk révén, nem kizárólag tüneti kezelést, hanem megoldást is nyújthatnak az egyes kapcsolódó problémákra. – Minden olyan panaszra jók, amelyeken a hely termálvíz segít – emelte ki. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Olyan összetevőket válogattunk, amelyek felerősítik egymás hatását, és hatékonyan „együttműködnek” a gyulai termálvízzel. Vitaminokat, növényi olajokat, aminosavakat használunk, de nem azokat, amelyeket a konkurencia. Kámfor és mentol például nincs a termékeinkben, mert azok nem adnak valódi megoldást, csak ideig-óráig hatnak. Helyette indiai növényeket, például tömjénfát, ananászt és gyömbért adunk a krémhez, ezeknek ugyanis valóban van gyulladáscsökkentő hatása – részletezte a szakember. 

A most bevezetett, gyulai termálvízzel készült termékek a várfürdő ajándékboltjában és egyes helyi gyógyszertárakban is kaphatók lesznek. 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)