Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Iványi Jánosnét köszöntötték kilencvenedik születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. május 04. 15:25
Iványi Jánosnét köszöntötték kilencvenedik születésnapján
Az ünnepelt öt unokával és két dédunokával büszkélkedhet

Iványi Jánosné családja, valamint Mittag MónikaBecsyné Szabó Márta és Kónya István körében

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Otthonában köszöntötte Iványi Jánosnét május 4-én Becsyné Szabó Márta főjegyző, Kónya István alpolgármester és Mittag Mónika önkormányzati képviselő. Az ünnepeltnek tortát, virágot és emléklapot vittek ajándékba.

Ella néniről megtudtuk, hogy 1928. május 4-én született Orosházán, evangélikus család egyedüli gyermekeként. Édesapja bútorasztalos volt, édesanyja saját éttermet vezetett a városban.

Tanulmányait Orosházán kezdte, majd a középiskolát Rozsnyón végezte, ezt követően pedig Szegeden szerzett történelem–magyar szakos tanítói diplomát. Szegeden egy általános iskolában, később a Vasútforgalmi Középiskolában tanított, végül Gyulára került, ahol a Kertészeti Iskolában, majd nyugdíjazása után a román gimnáziumban tanított. Szerette a munkáját, a tanítványai is szerették őt, így emlékszik vissza a munkával töltött évekre.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

1950-ben ment férjhez Iványi János belgyógyász főorvoshoz, aki akkoriban a szegedi klinikán dolgozott. Később Jászberénybe, majd újra Gyulára költöztek, ahol három fiúgyermekük született. A család később öt fiúunokával gyarapodott, és már két dédunokával is büszkélkedhet Ella néni, akik öt és hat hónaposak.

A szépkorú hölgy fiatal korában szeretett tornázni, olvasni, kötni és horgolni. Mostanában is szívesen tölti az időt olvasással. És hogy szerinte mi a hosszú élet titka? Azt a Jóisten tudja! – mondta az ünnepelt. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)