Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fürdővároson is átrobogtak a megyefutók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. április 20. 17:22
A fürdővároson is átrobogtak a megyefutók
Tóth László békéscsabai futónagykövet ötödik alkalommal futja körbe a megyét

Tóth László ötletgazda és csapata

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Tóth László ötletgazda által életre hívott Megyefutás résztvevői a Kétegyházi úti Gyula-táblánál érkezett városunkba, majd a Csíkos Dániel futónagykövet által vezetett futókkal egyesülve szaladtak el az Almásy-kastélyig.

A csapatot több gyulai iskolai nebulói is elkísérték a kastélykertig, ahol Kónya István alpolgármester várta őket.  Az alpolgármester kézjegyével és a város pecsétjével látta el a Megyefutás hivatalos térképét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ötletgazda rövid köszöntő beszédében újra felhívta mindenki figyelmét a mozgás fontosságára. – Minden településen, ahol megállunk, arról beszélünk, mennyire fontos, hogy rendszeresen mozogjunk.

A jól megérdemelt pihenő után a futórendezvény mezőnye elindult Sarkad felé, hisz az ötvenkét települést érintő programsorozat még javában tart. A mezőny nemsokára visszaérkezik a kiindulási ponthoz, Békéscsaba főterére. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)