Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy nemes ügyért öltöztették kékbe az Almásy-kastélyt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. április 20. 09:45
Egy nemes ügyért öltöztették kékbe az Almásy-kastélyt
Idén is megünnepelték Gyulán az autizmus világnapját

Felvonulással és ünnepi műsorral hívták fel a figyelmet az autizmus spektrumzavarra április 2-án, az autizmus világnapján Gyula városában. A Ragyogj kéken! mozgalomhoz kapcsolódva az Almásy-kastély előtti téren este foglalkozásokat tartottak, Kucsa Ákos képregényeiből kiállítást rendeztek, és számos egyéb érdekesség mellett egy speciális biciklit is ki lehetett próbálni.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kék lufikkal a kezükben indultak el a Szent István út 36. szám alól a séta résztvevői, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarra, amely tízmilliókat érint a világon. A menet a Szent László utcán át az Almásy-kastély előtti térig haladt, ahol szerencsekerék, nyeremények, az autizmussal élő 7. osztályos Kucsa Ákos képregény-kiállítása, számos logikai játék, limonádé, sütemény és pogácsa várta a felvonulókat. Az önkéntesektől kommunikációs kártyákat is be lehetett szerezni, s általuk alaposabb bepillantást nyerni az autisták mindennapjaiba, különleges üzenetrendszerükbe.

Az ünnepi műsor előtt az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének tanulói szélnek eresztették jelképes kék lufijaikat.

A megnyitón elhangzott, az autizmussal élő emberek az átlagostól eltérően értelmezik és dolgozzák fel a környezetükből érkező fizikai és szociális ingereket, ennek következtében gondolkodásuk, válaszaik és viselkedésük gyakran különbözik a megszokottól. Sokuknak nagyon jó a mechanikus memóriájuk, vagy kitűnnek zenei tehetségükkel, matematikai tudásukkal, és szép számmal vannak köztük olyanok is, akiknek az intelligenciájuk magasabb az átlagosnál. A gyulai intézményben idén ötvennyolc gyermekkel és fiatallal foglalkoznak, azzal a céllal, hogy az autizmussal élők kiemelkedő készségeit ápolják, fejlesszék.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A zenés-táncos estet Gerebicz Adrienn többszörösen díjazott csoportja, az Acid Jazz Dance Company dinamikus látványtánc-produkciója nyitotta meg, majd a Nicolae Balcescu román iskola és az Esély Pedagógia Központ Pánczél Imre Tagintézményének összevont kórusa szórakoztatta Gellén Gáborné szakmai irányításával és Patkás György pedagógus közreműködésével az esemény publikumát. Negyven perces műsorukban ismert és kedvelt könnyűzenei slágerek csendültek fel. A rendezvényen Póka György egyik felajánlott festményét is kisorsolták. 

A Ragyogj kéken! mozgalom gyulai lebonyolításában az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének több munkatársa is kivette részét, támogatóként Gyula város önkormányzata, a Békéscsabai Tankerületi Központ, az autizmussal élő családok egyesülete, a Kopirex Digitális Nyomda, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft., a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont és számos magánszemély csatlakozott a világnapi programhoz. Az est fővédnökségét idén is Alt Norbert alpolgármester látta el.

Napnyugtakor kék fények ragyogtak fel a főúri épület ablakaiban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)