Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A környék legügyesebb szorobánosai versenyeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. április 13. 09:29
A környék legügyesebb szorobánosai versenyeztek Gyulán
Az Implom József általános iskolában 133 diák mérte össze tudását

Eredményhirdetés az Implom-iskola aulájában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A Gyulai Implom József Általános Iskola idén is megrendezte a Területi Szorobánversenyt. A 17. megmérettetés eredményhirdetését április 12-én az iskola földszinti aulájában tartották, ahol az elsőtől az utolsókig mindenkit a színpadra szólítottak a diákok közül. 

– A Gyulai Implom József Általános Iskola 18. éve rendezi meg a területi szorobánversenyt, amelyre az idén is szép számmal jelentkeztek versenyzők – árulta el lapunknak Hubáné Kovács Katalin intézményvezető-helyettes, aki kiemelte: a versenyt hosszú ideje kollégája, Szabó Gabriella szervezi.
 
– A gyulai iskolák mellett Békéscsabáról is versenyeznek tanulók, például a  Kazinczy Úti Általános Iskolából, de mellettük Kisújszállásról is van indulónk – tette hozzá.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A helyszínen megtudtuk, elsőtől nyolcadik osztályig összesen 133 diák mérte össze tudását, korosztálytól függően három vagy négy feladatsorral. Az indulóknak öt perc alatt kellett 30 fejszámolási feladatot megoldaniuk. Harminc szorobános feladatot 10 perc alatt kell elvégezniük, és a gondolkodtató feladatok megoldására is ugyanennyi perc jutott. 
 
Az esemény érdekessége a kyúvizsga volt, amely ezúttal sem volt korcsoportokhoz kötve, bárki jelentkezhetett, aki tudását megfelelőnek tartotta a szint eléréséhez. A vizsga oklevelét Japánból kapták a tanulók.
 
A legjobbak idén sem egyszer versenyeznek: az országos, fővárosi versenyre azok a diákok jutottak be, akik 80 százalék fölött teljesítettek a területi megmérettetésen.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)