Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán 68,14 százalékos volt a részvételi arány este fél 7-kor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2018. április 08. 22:20
Gyulán 68,14 százalékos volt a részvételi arány este fél 7-kor
A fürdőváros harminc szavazókörében nem történt rendkívül esemény a választáson

A szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése a gyulai városházán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Este fél 7-kor 68,14 százalékos volt Gyulán a részvételi arány – nyilatkozta lapunknak Becsyné Szabó Márta, a település címzetes főjegyzője.

Elmondta: a névjegyzékben 24 765 választópolgár szerepelt, közülük 16 875-en jelentek meg a választáson 18.30-ig.

Hangsúlyozta: a fürdőváros harminc szavazókörében nem történt rendkívül esemény a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson.

A főjegyzőtől megtudtuk, a legtöbben délelőtt és dél körül voksoltak, akkor úgy tűnt, hogy a hetven százalékot is elérheti a részvételi arány.

Kiemelte: az átjelentkezők száma Gyulán megközelítette a hétszázat, ők a hármas számú szavazókörben voksolhattak. Mozgóurnát nagyjából százharmincan igényeltek, az ő szavazataik szintén a hármas számú szavazókörbe érkeztek be.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Becsyné Szabó Márta arról is beszámolt, hogy Aradról mintegy 1600 levélszavazat érkezett a fürdővárosba, ezeket az átjelentkezők által leadott szavazatokkal együtt hétfőn juttatják el a Nemzeti Választási Irodához.

Jelezte: a dénesmajori szavazókörben nem bontják fel vasárnap este az urnákat, az itt leadott szavazatokat ugyanis a levélszavazatokkal és az átjelentkezők által leadott voksokkal együtt jövő héten szombaton számolják meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, Békés megye hármas számú, gyulai központú választókerületében 21 egyéni képviselőjelöltre lehetett szavazni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)