Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erkel Ferenc tiszteletére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. J. • KULTÚRA • 2018. április 10. 17:05
Erkel Ferenc tiszteletére
Gyula városa ad otthont a XXVI. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok programjának

Idén emlékezünk Erkel Ferenc halálának 125. évfordulójára. A jubileum alkalmából április 13. és 15. között Gyula város lesz ad otthont a XXVI. Éneklő Ifjúság Szakmai Napok programjának.

somogyváry ákos vezényel egy korábbi koncerten

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) minden évben megrendezi a rangos eseményt, több napon keresztül koncerteket, bemutatókat kínál a szakmai és a műélvező közönségnek.

A háromnapos programnak, melyben szerepet vállal az Erkel Ferenc Társaság, meghatározó momentuma lesz idén az az ünnepi hangverseny, amelyet a április 14-én 18.30-tól tartanak a Vigadóban. A Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar és a Gyulai Kamarazenekar előadásában Erkel Ferenc és Beliczay Gyula művei lesznek hallhatók Schnöller Szabina (szoprán), Heim Mercedes (alt), Komáromi Márton (tenor) és Jekl László (basszus) közreműködésével, valamint Somogyváry Ákos vezényletével.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)