Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A tőtikétől az ünnepi hagyományokig

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. április 13. 12:35
A tőtikétől az ünnepi hagyományokig
Újraélesztették a németvárosi olvasókört Gyulán

Idén januárban indult el Gyulán a németvárosi olvasókör, amely a korábbi olvasókör hagyományát igyekezett feléleszteni. A szervezők célja a helyi gasztronómia, játékok és ünnepek értékeinek kutatása, bemutatása, valamint egy közösségfejlesztő modell létrehozása. A tapasztalatokról Kovács Anettet, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. munkatársát kérdeztük.

Kovács Anett

Fotó: Erkel Ferenc Nonprofit Kft. – Incze László 

– A mintaprojekt célja a németvárosi olvasókör hagyományainak feltárása, a helyi gasztronómia, ünnepek, játékok tradícióinak felelevenítése, valamint ehhez kapcsolódóan olyan közösségi alkalmak megteremtése, amelyek alkalmasak a történeti visszatekintésre, az emlékezésre, a generációk közti távolságok csökkentésére – kezdte Kovács Anett

Kiemelte: a helyi történeti értékeket főképp interjúk, helytörténeti kutatások formájában tárják fel, az eredményeket pedig egy kalendáriumban jelentetik meg.

– A projektről és a közösségfejlesztő módszerről kisfilm is készül. Várjuk olyan fiatalok jelentkezését, akik szívesen részt vennének interjúk készítésében, helytörténeti kutatásokban, a kalendárium összeállításában – tette hozzá.

Kovács Anett azt is elmondta, hogy a  mintaprojekt közösségi összefogással valósul meg, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft., a Mogyoróssy János Városi Könyvtár, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat, a Németvárosi Óvoda, a Németvárosi Ifjúsági Klub, a K. Schriffert Hagyományőrző Kör, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete, a Göndöcs Benedek-iskola, a Gyulai Erkel Ferenc Társaság és a Békés-Csongrád megyei Német Iskolaegyesület részvételével. 

– A mintaprojekt nyitórendezvénye január 24-én volt az Erkel Ferenc Emlékházban. A cél az együttműködések kialakítása, a kapcsolatok elmélyítése és a mintaprojekt ismertetése volt. Ide tartozik a Németvárosi Disznótor és Maszkázás, ahol a sváb disznótoros hagyományokkal lehetett megismerkedni, valamint a február 13-i Téltemetés elnevezésű program az Apor téren, ahol a gyerekek zajt csapva, magyar és német mondókákkal, szalmabábut égetve űzték el a telet, és szabadultak meg a rossz szokásoktól – részletezte Kovács Anett

 

 

Fotó: Erkel Ferenc Nonprofit Kft. – Incze László 

Külön kiemelte, hogy a februári kutatómunka során interjú készült Sebestény Andrással, aki érdekes és új információkat osztott meg a németvárosi olvasókör történetével kapcsolatosan, emellett recepteket mutatott be, és felidézett számára fontos ünnepi eseményeket is. A disznótor hagyományaival kapcsolatosan feljegyzéseket készített, és megosztotta édesanyja helyi tradíciókra vonatkozó visszaemlékezéseit is.

– Február 21-én olvasóköri beszélgetés volt az Erkel-emlékházban, ahol Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának igazgatója a helyi körök és egyletek történetének első korszakáról tartott előadást. Március 21-én az olvasóköri beszélgetésen a téma a helyi gasztronómia volt. Itt kiderült, hogyan készítették a helyiek a hurkalevest, a tőtikét, mikor főzték és miből a savanyúlevest, milyen ételeket fogyasztottak a lakodalmakon. 

A következő olvasóköri beszélgetés április 25-én, szerdán 16.30-tól lesz. A  beszélgetés témájául a helyi ünnepi hagyományokat választották. A szervezők az érdeklődőket az Erkel Ferenc Emlékházba várják, a programon való részvétel minden látogató számára ingyenes. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)