Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közel 10 millió forintból újulhatnak meg a Bodoky kertek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. április 04. 14:15
Közel 10 millió forintból újulhatnak meg a Bodoky kertek
A Zártkert Program pályázatával felújítják az utakat, és egy kutat is fúrnak az ott élőknek

Közel 10 millió forint pályázati forrásból újul meg a Bodoky kertek infrastruktúráját, amely magában foglalja az utak felújítását és egy kút fúrását is – erről tartott sajtótájékoztató április 4-én Görgényi Ernő polgármester, Kovács József országgyűlési képviselő, Nyíri Mihály, a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesület elnöke, valamint Veres András, az egyesület felügyelőbizottságának elnöke, az önkormányzat gazdasági bizottságának tagja.

kovács józsefnyíri mihálygörgényi ernő és veres andrás

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Önkormányzatunknak szívügye a külterületek fejlesztése – kezdte Görgényi Ernő, majd hozzátette, hogy egy nyertes pályázatról számolhatnak be. – Évek óta tervszerűen és programozottan igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy a gyulai külterületek fejlesszük.

A polgármester elmondta, hogy nyilvánvaló, hogy ezeken a területeknek nem tudnak olyan viszonyokat teremteni, mint a belterületek utcáin, de mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a normális lakhatáshoz szükséges fejlesztéseket megvalósítsák.

Ezekhez a munkálatokhoz pályázatokat vesznek igénybe: az elmúlt években az utak felújítására, állagmegóvására – mind pályázati, mind saját forrásból – milliókat költött az önkormányzat, valamint létrehoztak egy digitális tanyatérképet, amely a rendőrök, mentők, tűzoltók munkáját segíti nagymértékben. Egyes tanyákat napelemes kiserőművel tudtak felszerelni annak érdekében, hogy az áramellátást ott is tudják biztosítani, ahová túl költséges lenne a villanyvezeték hálózat elvezetése, illetve a közvilágítás fejlesztése is évek óta zajlik, valamint térfigyelő kamerákat is szereltek fel a tanyavilágban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A legutóbbi benyújtott pályázat a Bodoky kertek útfejlesztését szolgálja – erről már Kovács József számolt be. Mint mondta, a Zártkert Programot a Földművelésügyi Minisztérium írta ki, pár nappal ezelőtt pedig azt a hírt kapta, hogy közel 10 millió forint pályázati forrást nyert el a város. A képviselő elmondta, hogy ebből az összegből az utak állapotát – amelyeket zúzott kővel szórnak fel – és a terület megközelíthetőségét is lehet javítani, valamint a kiskertek számára kutat fognak fúrni, amely az öntözés lehetőségét is biztosítani fogja.

Nyíri Mihály elmondta, hogy nagy örömet okoz a Bodoky kertekben élőknek és a kerttulajdonosoknak, hogy megújulnak az utak, hiszen minden tavasszal – a csapadékos időjárás miatt – megváltoznak az útviszonyok, a földutak kigödrösödnek, ezért minden évben költeniük kell arra, hogy járhatóak legyen a tanyavilág útjai. Veres András hozzátette, hogy a külterületen élők számára kifejezetten fontos az infrastruktúra, ezekkel a munkálatokkal pedig egy időre megoldódhatnak az útproblémák.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)