Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sikerrel szerepeltek a gyulai néptáncosok az országos versenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. április 01. 11:00
Sikerrel szerepeltek a gyulai néptáncosok az országos versenyen
Guti Hajnalka első, László Richárd a második helyen végzett az OKTV-n

Guti Hajnalka és partnere ördögh géza dávid

 

A nyíregyházi, fóti, pápai, kecskeméti és békéscsabai indulók mellett gyulai táncosok is képviseltették magukat néptáncosok Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyén, melyet március 23-án és 24-én rendeztek meg Nyíregyházán. 
 
Idén is korosztályonként versenyeztek a diákok: szóló férfitánc, páros szólótánc és kísérővel induló szólótáncos kategóriában indulhattak. 
 
A gyulai László Richárd az első kategóriában szerezte meg a második helyet, míg a szintén helyi induló, Guti Hajnalka a harmadik korcsoport C kategóriájában bizonyult a legjobbnak. 
 
László Richárd lapunknak elmondta: az indulók három tagból álló zsűri előtt mutathatták meg tudásukat. 
 
Kökény Richárd, Juhász Zoltán és Béresi Anikó voltak a zsűri tagjai. Az én kötelező táncom magyarpalatkai sűrű magyar és korcsos volt, a szabadon választott táncom pedig szásznagyvesszősi román batuta és pontozó – árulta el. 
 
– A felkészítő tanárom Szarka Zsolt, akivel február elején kezdtem el a felkészülést. Egészen a versenyig mindennap kétszer elpróbáltam mind a kötelező, mind a szabadon választotta táncomat – tette hozzá a fiatal néptáncos. 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)