A házaspár Ni hao, Kína! Őrült nászutunk a Távol-Keleten című fotós úti beszámolóján tavaly novemberi kalandjait elevenítette fel. Útjuk bővelkedett humorban, élményben, váratlan és néha furcsa helyzetekben, emlékezetes pillanatokban. A két fiatal rendszeresen utazik saját szervezésben, hónapokig készíti részletes, alapos útiterveit, hiszen az így megspórolt pénzzel egyik legkedvesebb szenvedélyének, az utazásnak hódolhat.
Kínai kalandjaik első állomása Peking volt, ahol a „kötelező” nagyobb látnivalók – a császárság végtelen megalomániáját őrző Tiltott Város, Nyári Palota és Ég Oltára templom – mellett, a „kisebb” tibeti, csan (zen) buddhista és konfuciánus templomok nyújtották a béke szigetének érzését, a harmóniát és a megnyugvást egy-egy maratoni városnézős nap után vagy közben.
Az i. e. 3. és az i. sz. 17. század között épült kínai nagy fal sem maradhatott le a bakancslistáról. Erről megtudtuk, hogy a leghosszabb ember által létrehozott építmény a világon, mely a városi legendákkal ellentétben sajnos nem látható az űrből. A fal eredetileg az északi, nomád törzsek támadásaitól védte Kínát.
A pár datongi állomása során nehezedett a terep, hiszen a többmilliós „kisváros” tömegközlekedése nem annyira egyszerű és érthető, mint a fővárosé, így igénybe kellett venni a taxisok segítségét. Ebből a helyzetből később jó néhány bonyodalom származott, de a fiatalok ezt is talpraesetten megoldották. Ezen a településen találkoztak kínai útjuk legszebb, legemlékezetesebb látnivalóival, a függő kolostorokkal, amelyeket csak elvétve említenek meg az útikönyvek, és a világörökségi listán sem szerepelnek. Az 1400 éves buddhista-taoista-konfuciánus kolostorok faszerkezete a szent Heng-hegy oldalához van döntve, facölöpökön áll. Az építmények festett oszlopai, míves kerámia tetőcserepei, kis oltárai éteri hangulatot árasztanak, könnyeket csaltak a maguk letisztult szépségével az utazók szemébe.
Az egyes állomások között javarészt éjszakai vonatutakat iktatott be a házaspár, hogy az értékes időt minél több látványosság felfedezésének szentelhessék.
Hszian városában a világhírű agyaghadsereget tekintették meg, melyre 1974-ben helyi földművesek akadtak rá, kútásás közben. A katonák eredetileg festettek voltak, de a levegő hatására, előkerülve a föld mélyéből, színeik teljesen eltűntek. Ennek ellenére natúr terrakotta valójukban is lenyűgöző látványt nyújtottak a császárt a túlvilágra kísérő, monumentális hadsereg tagjai, lovai és harci szekerei.
Lojangban a shaolin kolostor, a Sztupák Erdeje, a kungfubemutató és a csan/zen buddhizmus alapítójának, Bódhidharmának a barlangja volt a tervezett program, ám az ítéletidő és a taxisokkal folytatott huzavonák felülírták a terveket, így csak a sztupákat és a kolostort sikerült a párnak megnéznie, Tamás legnagyobb bánatára, ő ugyanis ezt a programot várta a leginkább.
A IV–IX. század között épült Longmen Grottoes barlangtemplom-együttes azonban másnap kárpótolta az utazókat. Csodás napsütésben látogathatták végig az egyik legszebb és legnagyobb buddhista emléket. Több ezer apró Buddha-szobrot, valamint számtalan kisebb és nagyobb oltárt vájtak a sziklafalba anno az építő- és szobrászművészek, így mára a hely méltán nyerte el a világörökség része címet.
Chengduban a pandarezervátum volt a fő attrakció. Mint megtudtuk, minden panda a világon a kínai állam tulajdona, csak kölcsönözni lehet őket. Vicces pandanapirendet is hallhattunk, ennek központi elemei az alvás és az evés, melyek a békés zenmackók életének fő mozgatórugói.
Virág és Tamás utolsó állomása a Leshanban található (i. sz. 618–907 között épült) óriás Buddha-szobor volt, mely három folyó összefolyásánál ül hatalmas valójában, vízelvezető rendszerként koordinálva a folyók áramlását, és őrízve a hajósok testi, lelki épségét.
A házaspár nem csak a végtelenül gazdag kínai kultúráról és látványosságokról mesélt. Ízelítőt adtak a helyi vallásokról és az országban uralkodó kommunista rendszerről és életmódról is. A kínai emberek mindennapjai rendezetten, szabályozottan zajlanak, jellemző az uniformizáltabb öltözködés, az individuum érvényesítése helyett a közösséghez tartozás hangsúlyozása. Kínában teljes körű a foglalkoztatottság, ami gyakran eredményez a látogató számára furcsa, haszontalannak tűnő munkaköröket, például a száraz fenyőtűleveleket botokkal leverő dolgozókat, a metróirányító, a peronon integető, a tribünön álldogáló tiszteket, a hihetetlen helyeken takarító személyzetet.
Az ételekkel meggyűlt a házaspár baja, ugyanis Kínában vált számukra világossá, hogy a magyarországi kínai ételek, amelyeket előszeretettel fogyasztottak, a magyarok ízlésvilágára lettek szabva. Kínában nagyon más ízűek az ételek, más a fűszerezésük, és gyakran cukrosak, olajosak. A kínai nép nem pazarol, több, számunkra bizarr étket fogyasztanak: különleges csemege például a sült skorpió, a selyemhernyólárva és a főtt vastagbél is, levesbe főzve.
Szerencsére a színes vallási közösségek és nemzetiségek mindegyike képviselteti magát Kína gasztropalettáján, így Virágot és Tamást gyakran mentették meg a muszlim negyedek snackutcácskái, a helyi közösségek ízletes egytálételei, zöldséges, húsos ragujai, fűszeres, grillezett tengeri finomságai, finom gyümölcsei. A teák pedig mesések voltak országszerte, nem beszélve az esztétikai élményről, hiszen a zöldtea-levelektől és a jázminvirágoktól a rózsabimbón át az aszalt gyümölcsökig minden jóval meg lettek pakolva a teáscsészék, termoszok. Időnként forró vizet is felszolgáltak nekik, de ez csak a turisták számára furcsa, a kínaiaknak lélekmelegítő.
A csaknem háromhetes nászút azért érdemelte ki az őrült jelzőt, mert a megszokott nászutas úti cél általában inkább a romantikus, meleg tengerpart, a mediterrán városkák, ám utazóink szeretik a cseppet sem steril helyzeteket, érdekes embereket. Elárulták, hogy jövőre azért melegebb helyre tervezik a következő kalandjukat, várhatóan Indonéziába vagy Marokkóba utaznak. Kínai útjukat – utazóblog formájában – barátaik és ismerőseik nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel követték végig tavaly novemberben. Várjuk a következő, nagy kalandot, kedves világjárók!