Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Visszakézből adna választ a Démusz-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 23. 09:00
Visszakézből adna választ a Démusz-csapat
A Várfürdő-Gyulai Termál FC együttese a Mezőhegyesi SE csapatát fogadja március 24-én

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság huszonkettedik fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Mezőhegyesi SE együttesét látja vendégül március 24-én, szombaton. A kiváló tavaszi rajttal kezdő Démusz-csapat erőnek erejével készül leszámolni közvetlen riválisával.

visszavágásra készül a fürdővárosi csikócsapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A fürdővárosi alakulat az ősszel egy gólos vereséget szenvedett ellenfelétől, ám az azóta a fejlődés útján nagyot lépő gyulai csapat a hazai arénában készül visszavágni ellenfelének. Ahogy Démusz Zsolt vezetőedző fogalmazott, a mostani derbire mindez extra motivációként szolgál majd a csapat számára.

Mindkét gárda erős mérkőzéssel hangolt a párharcra, hiszen a hazaiak egy kőkemény derbit vívtak az éllovassal, a mezőhegyesi együttes pedig a hatodik helyezettet győzte le egy egygólos mérkőzésen.

A „várvárosi” vendetta névre elkeresztelt mérkőzés 15 órakor indul majd útjára, az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)