Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban a Tomb Raider

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2018. március 14. 17:30
Heti premier a Center moziban a Tomb Raider
Március 15–21. között a következő filmeket vetítik a Csaba Centerben

heti premier a center moziban a tomb raider című amerikai akciófilm

Forrás: imdb.com

Heti premier a Center moziban a Tomb Raider (szinkr. amerikai akció) 3D! 16.30, 18.45 21.00 és szombaton, vasárnap 10.30-kor. A rettenthetetlen, független fiatal nő, Lara Croft kislány volt még, mikor édesapja, a különc kalandor nyomtalanul eltűnt. Most, 21 évesen, csak él bele a világba; East London nem túl bizalomgerjesztő utcáit rója biciklis futárként, miközben alig telik neki lakbérre, és alig ér oda időben a főiskolai előadásokra. Mindenáron a saját lábán kíván megállni, így nem hajlandó átvenni apja cégbirodalmának irányítását, ahogy az is szent meggyőződése, hogy Lord Croft még él. Hét év eltelte és a tényekkel való folytonos szembesítés dacára Lara elindul, hogy egyszer s mindenkorra megoldja az apja halálát övező rejtélyt. Hátrahagyva addigi életét, Lara apja utolsó ismert tartózkodási helyét veszi célba: egy mesebeli sírkamrát, ami egy legendás szigeten, valahol Japán mellett található. Küldetésével nagy fába vágja a fejszéjét; már a sziget megközelítése is veszedelmes kalandot ígér. A tét nagyobb nem is lehetne Lara számára, aki a kedvezőtlen esélyekre fittyet hányva, éles eszére és tántoríthatatlanságára támaszkodva feszegeti tűrőképessége határait, útban az ismeretlen felé.

14.15, 14.45, 16.15 és szombaton, vasárnap Nyúl Péter (szinkr. angol-ausztrál-amerikai családi) PREMIER! Nyúl Péter nagy szájánál csak a füle nagyobb. Egyébként jó kedélyű, laza, és a kék dzsekijéről biztosan felismered. Meg arról, hogy nem hord nadrágot.  Szerinte ő az ember legrégibb barátja, és ezért joga van néha megebédelni a kiskertben, megmelegedni a konyhában és bulit szervezni a haverjainak nappaliban. A helybéli tanyagazdának azonban erről egészen más elképzelései vannak.

21.00-kor Láthatás (francia dráma) PREMIER! Bár Miriam (Léa Drucker) és Antoine (Denis Ménochet) hivatalosan elváltak egymástól, továbbra is bíróságra járnak. A nő szeretné kiharcolni, hogy fiukra egyedüli felügyeletet szerezzen, megfosztva volt férjét a láthatási jogtól. A megtört és szemlátomást igyekvő Antoine-t látva a bírónő a közös felügyelet mellett dönt. A rettegő Miriam mindent elkövet, hogy szeretteit megóvja, ezért titkolja új lakcímüket. Antoine csupán a kiharcolt jogainak szeretne érvényt szerezni, és nem érti egykori felesége bizalmatlanságát. Vajon az apa valóban erőszakos, és Miriam okkal fél tőle, vagy a nő meg akarja téveszteni a bíróságot?

Szombaton, vasárnap 10.45-kor Coco (szinkr. amerikai animációs) 3D! 1 Oscar-díj! Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események láncolatát követően a fiú előtt megnyílik a holtak bámulatos és színkavalkádos világa, ahol bizonyítani tudja tehetségét. Varázslatos útja során összeakad a simlis Hectorral, s ketten együtt próbálják megfejteni a titkot, ami fényt derít Miguel családjának valódi történetére.

14.30-kor Fekete párduc (szinkr. amerikai akció) 3D! A Marvel Studios Fekete Párduc című új filmjének hőse T'Challa, aki apja halálát követően hazatér az elszigetelt, ám technológiailag fejlett afrikai országba, Wakanda királyságába, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a trónon. Ám mikor egy nagyhatalmú ősi ellenség ismét feltűnik a színen, T'Challa királyként és a Fekete Párducként is próbára tétetik: a félelmetes összecsapás kimenetelén nem pusztán Wakanda, hanem az egész világ sorsa áll. Árulások és veszélyek közepette az ifjú uralkodónak maga mellé kell állítania szövetségeseit és felszínre kell engednie a Fekete Párduc minden erejét, hogy legyőzze ellenfeleit és biztonságban tudhassa népét.

 

a párizsi vonat című amerikai dráma

Forrás: imdb.com

18.45-kor A párizsi vonat (amerikai dráma) PREMIER! 2015 augusztusában a világ döbbenten értesült egy újabb terrorista támadásról. A Párizsból Brüsszelbe tartó expressz vonaton egy állig felfegyverzett terrorista lendült támadásba. Egyszerű és kegyetlen terve volt, de valamit kifelejtett a számításból: hogy az utasok között bátor emberek lehetnek. Három amerikai srác is a vonaton utazott. Egyszerű, békés fiúk, akik gyerekkoruk óta barátok, és együtt határozták el, hogy katonák lesznek, és a szabadságuk idején együtt vágtak neki, hogy felfedezzék Európát.  A film nemcsak egy esztelen támadás és a fegyvereknek ellenszegülő önzetlen hősiesség története – az is kiderül belőle, hogy hogyan vált Spencer, Alek és Anthony olyan emberré, aki a jó ügy érdekében a legnagyobb önfeláldozásra is hajlandó.

20.30-kor 12 katona (szinkr. amerikai történelmi háborús dráma) 2001. szeptember 11-én sosem látott méretű támadás érte az Egyesült Államokat. Egy nap sem kellett hozzá, hogy döntés szülessen az első válaszcsapásról. Egy fiatal, vakmerő, de igazi háborút még sosem látott tiszt (Chris Hemsworth) vezetésével egy elit kommandós egységet dobtak le az afgán hegyek közé. A feladatuk az, hogy eljussanak Mazár-e Sarifba, elfoglalják a várost és elvágják az al-Kaida utánpótlási vonalát. A helyszínen a kommandósok átmeneti szövetséget kötnek egy helyi hadúrral, aki támogatja őket: lovakat ad nekik a harchoz. A legmodernebb haditechnikára kiképzett 12 katona attól kezdve lóháton csatázik. Hatalmas túlerő ellen, elképesztő körülmények között küzdenek, de vigyáznak egymásra és a lovaikra: a háború új szabályait tanulják.

17.00-kor Hívatlanok 2. – Éjszakai préda (szinkr. amerikai horror) Egy négytagú család pár nap nyugodt kikapcsolódást remélve kibérel egy faházat egy elhagyatott kempingben. Meglepődve látják, hogy rajtuk kívül senki sincs ott. Amikor az éjszaka közepén valaki bekopogtat az ajtajukon, vérfagyasztó események veszik kezdetét. A családnak minden testi- és lelkierejét be kell vetnie, hogy túléljék a rejtélyes szadista idegenek támadásait, akiknek egyetlen céljuk, hogy kiirtsák a megfélemlített famíliát.

18.15, 20.45-kor Vörös veréb (szinkr. amerikai thriller) Dominika Jegorováról sok minden elmondható. Odaadó gyermek, aki bármi áron megvédi édesanyját. Prímabalerina, aki testileg és lelkileg is a végsőkig feszítette korlátait. Mestere a csábításnak és a manipulálásnak. Amikor a karrierje végét jelentő sérülést szenved, bizonytalan és sötét jövő dereng fel Dominika és anyja előtt. Így lesz a lányból könnyű préda a Veréb Iskola, egy titkos hírszerzési szolgálat számára, akik kivételes fiatalokat tanítanak arra, hogy testüket és elméjüket fegyverként használják. Kiállja a szadista kiképzést, és belőle válik a legveszedelmesebb Veréb, akit a program valaha produkált. Dominikának most össze kell egyeztetnie új énjét azzal, aki egykor volt; nemcsak saját, hanem minden kedves ismerősének élete veszélyben forog, köztük egy amerikai CIA-ügynöké, aki minduntalan győzködi: ő az egyetlen ember, akiben a lány megbízhat.

Csak 15-én, 20-án és 21-én 14.30-kor, ezeket a napokat kivéve 15.00-kor, 17.00-kor és szombaton, vasárnap 10.45-kor Valami Amerika 3. (magyar vígjáték) A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?

19.00-kor Foxtrott (izraeli-német dráma) Mikhael és Dafna házába becsönget az izraeli hadsereg egyik tisztje, hogy elmondja nekik: fiuk, Jonatan szolgálat közben életét vesztette. Mikhael csendben szeretne gyászolni, és egyre kevésbé bírja a buzgó rokonság és a jóindulatú katonai hivatalnokok tolakodását. Miközben felesége nyugtatóval enyhíti fájdalmát, a férfi egyre dühösebben tombol. Hirtelen azonban váratlan fordulat történik, és szürreális események sorozata veszi kezdetét.

 

a foxtrott című izraeli-német dráma

Forrás: imdb.com

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)