Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Magabiztosan lépték le ellenfelüket az U15-ös amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. március 14. 10:00
Magabiztosan lépték le ellenfelüket az U15-ös amazonok
Gyulai Amazonok – Ricsilla Futsal 11–1 (5–0)

Az U15-ös futsalbajnokság tizenkilencedik fordulójában a Gyulai Amazonok U15-ös csapata a Ricsilla Futsal gárdáját fogadta március 11-én. A gyulai együttes újra nagy különbséggel akarta legyőzni zalaegerszegi ellenfelét.

A negyedik helyen fejezik be az U15-ös amazonok a bajnoki szezont

Fotó: Tóth László

Gyulai Amazonok: Kósa Noémi-Mázok Flóra, Lázár Aliz, Grósz Bianka és Komlósi Anna. Csere: Hack Fanni, Mezei Virág, László Kamilla, Szappanos Katalin, Sárközi Boglárka, Orsós Dorina, Sztrein Virág és Molnár Izabell. Edző: Molnár Zoltánné.

A fürdővárosi gárda azonnal ellenfelére vetette magát, így a gólokra sem kellett sokat várni. A gólgyártást Grósz Bianka kezdte meg a 4. percben, majd Lázár Aliz és Orsós Dorina is mester hármast ért el a találkozón. A gólszerzésből kivette a részét a Mázik Flóra és Komlósi Anna is, így mindkét félidő alatt potyogtak a hazai gólok.

A vendégek csupán a 39. percben tudták megszerezni a szépségtapaszt, így kozmetikázva ez eredményen. A végig fölényben játszó gyulaiak szép találatokat szereztek, emellett sok tanult dolgot adtak vissza edzőjüknek.

A Gyulai Amazonok csapata már biztos negyedikként zárja a bajnoki szezont, az utolsó fordulóban a bajnokesélyes otthonában próbálnak meg pontot szerezni a fürdővárosi futsaltündérek.

Gólszerzők: Lázár Aliz 3, Orsós Dorina 3, Komlósi Anna 2, Mázik FlóraGrósz Bianka és Koronczi Melissza (öngól).

– Igyekeztem mindenkinek játéklehetőséget biztosítani. Látványos gólokat szereztünk, uraltuk az egész mérkőzést. Látszott, hogy a csapat mennyire élvezi a találkozót. Az utolsó mérkőzésen már örömfocit várok mindenkitől. Egy nehéz, de nagyon hasznos és tanulságos szezon áll mögöttünk – értékelt Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)