Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kővári Ferenc Ármint köszöntötték a Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2018. február 27. 16:30
Kővári Ferenc Ármint köszöntötték a Babaruha program keretében
A kisfiú édesapja nevét örökölte

Kővári Ferenc Ármint és családját köszöntötte a gyulai Babaruha program keretében Torma Béla február 27-én. A képviselő egy Póka György-festménnyel, virággal és névre szóló babaruhával ajándékozta meg a családot.

Kővári Ferenc Ármint és családját köszöntötte Torma Béla 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A csöppség 3650 grammal érkezett családjába. A rendkívül nyugodt baba minden éjszakát átalszik, de a nappal mozgalmasan telik.

A szülők elárulták, hogy közösen választották ki gyermekük nevét. A fontos az volt, hogy apukája után a Ferenc nevet vigye tovább, az Ármin utónevet pedig különleges csengése miatt kapta szüleitől.

A kisfiú barátságos mosollyal fogadta látogatóit, amíg a fényképezőgép kattogása magára nem vonta figyelmét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)