Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kupagyőztesek a Forrás-tanítványok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 26. 15:05
Kupagyőztesek a Forrás-tanítványok
A Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótláscsapata nyerte a Farsang Kupát

Utánpótlástornát rendeztek a teremlabdarúgó gyerekeknek február 25-én Orosházán. A nyolc csapat részvételével zajló Farsang Kupán a Várfürdő-Gyulai Termál FC gárdája is képviseltette magát. 

Veretlenül masíroztak az aranyéremig a Forrás-tanítványok

 

A Farsang Kupán a 2011–2012-es korosztályba tartozó csapatok mérettethették meg magukat. Forrás Imre tanítványai a Szeol-Szeged, az Orosháza B és a Szolnok csapataival nézhetett farkasszemet.

Az már a csoportmérkőzéseken kiderült, hogy nehéz lesz megállítani a fürdővárosiakat, hiszen mindhárom ellenfelüket nagy különbséggel hagyták állva, így csoportelsőként masírozhattak az elődöntőbe. A fináléba kerülésért hatalmas harcot vívtak az Orosháza A gárdájával, ellenfelükön 3–5 arányban kerekedtek felül. A gyulai együttes eredményét felnagyítja, hogy riválisuk öt perc után még 3-0-ra vezetett.

A döntőben aztán kijátszották magukból tudásuk legjavát a gyulai játékosok, hiszen a surranó pályán a döntőbe jutó Kétsoprony csapatát tömték ki 6-0 arányban.

A Várfürdő-Gyulai Termál FC korosztályos együttese fölényesen nyerte a Farsang Kupát, ahol a torna legjobb játékosának a gyulai Mészáros Ábelt választották.

A kupagyőztes csapat tagjai: Mészáros Ábel, Vörös Domokos, Bányai Mihály, Bíró Kende és Ruzsa Balázs.

Eredmények: Csoportmérkőzések: Várfürdő-Gyulai Termál FC–Orosháza B 11-0, Szeol-Szeged–Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-8 és Várfürdő-Gyulai Termál FC–Szolnok 13-0. Elődöntő: Orosháza A–Várfürdő-Gyulai Termál FC 3-5. Döntő: Várfürdő-Gyulai Termál FC–Kétsoprony 6-0.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)