Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tavaszváró játéknapot tartottak a Magvetőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. február 23. 16:20
Tavaszváró játéknapot tartottak a Magvetőben
A diákok és a pedagógusok felszabadultan tölthettek el együtt egy napot

Tavaszváró játéknap a Magvető-iskolában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Idén második alkalommal rendezte meg Tavaszváró játéknapját a Magvető Református Általános Iskola február 23-án. A rendezvény célja, hogy a játékok segítségével felszabadultan töltsenek el egymással egy napot a diákok és a pedagógusok.
         
A rendhagyó tanítási napon az első három tanórát a szaktanárok tantárgyaiknak megfelelően, ám játékos formában tartották meg. Ezt követően az iskola tantermeit játszószobákká alakították át, majd az ebédet követően megkezdődhetett a szórakozás.
 
A felsős tanulók egyénileg, de csapatokban is végigjárhatták a különböző színtereket, ahol ügyességi vagy szellemi foglakozásokon vehettek részt. A termekben lehetőség volt xbox segítségével bowlingozni, volt Brainbox-terem és társasjátékok terme, de Magyarország-kvíz, Sakk és Rubik-kocka és 1 perc, és nyersz! helyiség is akadt. 
 
Az alsó tagozatosok vidám napjáról a tanítónők osztálytermeken belül, játékos foglalkozásokon gondoskodtak.
 
Az iskola vendége volt a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület, amely számos játékkal bővítette a játékrepertoárját. A szülők szendvicsekkel és fánkkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
 
 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

 
 
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)