Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmincadik  alkalommal  rendezik meg az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. február 23. 14:55
Harmincadik  alkalommal  rendezik meg az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét Gyulán
Az idei versenyre 116 diák nevezett

A verseny megnyitója a gyulai városházán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Harmincadik alkalommal rendezték meg Gyulán az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét. A február 23-án megtartott megnyitóra a zsűri tagjain és versenyzőkön kívül az idei Implom-díjasokat is meghívták. 

Mint kiderült, az idei megmérettetésre 116 versenyző regisztrált, gimnázium, szakgimnázium, szakközépiskola és határon túli kategóriákban. A szabályok szerint minden megyéből négy fő nevezhetett: a megyei verseny kategóriagyőztesei, és mellékjük a bázisiskola is delegálhatott egy versenyzőt.  A fővárosból 3-3 nevező érkezett a fürdővárosba. 

A gyulai városházán tartott megnyitón Kónya István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: öröm a helyiek számára, hogy a magyarországi versenyzőkön túl a határon túliak is neveznek évről évre. 

– Sajnos a helyesírásunk ma sokak számára egyfajta tabu, és azt gondolom: gond, hogy kevesen űzik magas szinten. Sokkal nagyobb hangsúlyt kell a magyar helyesírásra fektetni – jelentette ki, majd hozzátette: a helyesírás maga az ember. 

 

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A folytatásban az Oktatási Hivatal elnöke, Gloviczki Zoltán szólt a megjelentekhez.

– Jól írni és olvasni magyarul, jellemkérdés – emelte ki, majd hangsúlyozta, hogy a várost és a szervezőket köszönet illeti a fontos esemény megszervezéséért. A szakember köszöntőjében a verseny szakmai igényességét méltatta, és aláhúzta, hogy ez az esemény bizonyos értelemben a legkülönlegesebb kihívás a középiskolai szakmai spektrumban, mert nincs még egy olyan hazai verseny, amely ennek a korosztálynak ilyen széles és mély skáláját szólítja meg. 

Szűcs Levente a szervezők képviseletében mondta el üdvözlő gondolatait, és jó szórakozást kívánt a versenyhez, valamint a Gyulán eltöltött napokhoz. 

Végül Nagy János, a szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa ismertette a verseny múltját és jelenét. Összefoglalójából kiderült: a program sikerét abban látja, hogy a fiatalok, tanáraik és a szervezők mindannyian fontosnak tartják az ügyet, amiért dolgoznak. 

A köszöntők után a 30 éves jubileum alkalmából oklevelet vehetett át az intézmény egykori és mai igazgatója: Kereskényi Miklós és Szűcs Levente

Az esemény végén az idei év Implom-díjait is kiosztották, ebben az évben Takács Edit és Beslin Anita vehette át az elismerést. 

A program folytatásában a tollbamondással kezdetét vette a verseny, közben a tanárok szakmai programokat hallgathattak meg a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium könyvtárában. Délután városnézés és feladatmegoldás várta a versenyző fiatalokat. 

 

Az eseményen oklevelet vehetett át Kereskényi Miklós (képünkön) és Szűcs Levente

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)