Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Itt az ideje a gyulai pontoknak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 16. 14:35
Itt az ideje a gyulai pontoknak
A Gyulai Amazonok csapata a Miskolci Vénusz együttesét fogadja február 18-án

Az NB I.-es futsalbajnokság tizenhetedik fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Miskolci Vénusz együttesét fogadja február 18-án. Molnár Zoltánné gárdája hazai pályán próbálja begyűjteni a győzelemért járó pontokat.

 

Fotó: Tóth László

A két alakulat nem ismeretlen egymás előtt, hiszen két alkalommal is találkoztak már egymással. A riválisok közül a miskolci gárda a hatodik helyen áll, míg a hazaiak a hetedikről várhatják a folytatást. A gyulai randevún egygólos vendéggyőzelemmel ért véget a szoros mérkőzés.

A mostani derbin biztosan nem számíthatnak az Amazonok Balogh Noémi játékára, hiszen a fiatal játékost Szekszárdon piros lappal kiállították, így a mostani fordulót ki kell hagynia.

Az U15-ös gárda is nagy feladat elé néz, hiszen a bajnokság jelenlegi aranyérmesével kell szembenéznie.

– Még mindig kisebb betegségekkel küszködünk a csapatban, de mindenki hadra fogható lesz a hétvégére. Nagyon várjuk a mérkőzést, hiszen a miskolciak ellen mindig szoros találkozókat vívunk. Bízom benne, hogy a lányok a mérkőzés egészében száz százalékot tudnak majd nyújtani, hiszen ebben az esetben akár meglepetés is lehet a találkozó végkimenetele – mondta Molnár Zoltánné.

Az év első hazai bajnoki párharcát az utánpótlás-együttesek 14 órakor, a felnőttek 16.30-kor kezdik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)