Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ma is tesztet „ír”a Démusz-csapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. február 07. 10:15
Ma is tesztet „ír”a Démusz-csapat
A Várfürdő-Gyulai Termál FC a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét látja vendégül február 7-én

Felkészülési mérkőzésen fogadja a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Békéscsaba 1912 Előre II. együttesét február 7-én. Démusz Zsolt és Bálint Balázs gárdája a felkészülési sorozatban másodjára találkozik a szomszédvári együttessel.

Újra tesztet robognak a gyulai csikócsapat játékosai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mindkét együttes a Megye I.-es bajnokságban szerepel, így a derbi kiváló erőpróba lehet mindkét gárda számára. A két alakulat nemrégiben már találkozott egymással, akkor a békéscsabai játék érvényesült. Démusz Zsolt vezetőedző szerint kiváló alapot adhat csapatának a nemrégiben lejátszott első erőpróba.

– A mai mérkőzés remek alkalom lesz lemérni, hogy az elvégzett munkával mennyit sikerült fejlődnie a csapatnak. Mivel már játszottunk a békéscsabai együttessel, ezért lesz némi viszonyítási alapunk. Remélem, hogy a mostani találkozó már jobban fog kinézni, mint az első Békéscsabán lejátszott mérkőzés! A rengeteg sérült és beteg játékos azonban még mindig komoly gondot okoz a csapat összeállításánál – mondta a mérkőzés előtt a vezetőedző.

A felkészülési sorozat újabb állomása 18 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)