Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A pályaválasztásban segítették a diákokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2018. január 26. 14:00
A pályaválasztásban segítették a diákokat
A gyulai felsőoktatási kiállítás egyedülálló a régióban

Felsőoktatási kiállítást tartottak január 26-án Gyulán, a programot első alkalommal rendezte meg a Gyulai ifjúsági Központ. Az eseményre szinte az összes olyan hazai oktatási intézményt meghívták, ahol továbbtanulhatnak vagy szakmát szerezhetnek a középiskolások. 

Felsőoktatási kiállítás a gyulai művelődési házban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Egyetemek és főiskolák diákjai álltak a standoknál, emellett katonai toborzást is tartottak a gyulai művelődési házban. Az egész napos programra a Gyulai járás összes középiskolás diákját meghívták.

A helyszínen Ficzere Csenge szervező tájékoztatott minket a program részleteiről. A Gyulai ifjúsági Központ munkatársa elmondta, hogy a rendezvény egyedülálló a térségben. Hozzátette, hogy legközelebb Budapesten van hasonló. 

– Azért tartottuk fontosnak megszervezni ezt a programot, mert így közvetlenül találkozhatnak a diákok oktatókkal, hallgatókkal, és közvetlenül nekik tehetik fel a kérdéseiket – emelte ki. 

A standok között járva kiderült, hogy szinte az összes fontos egyetem és főiskolai képviselteti magát: láttuk a debreceni és a szegedi egyetemek standjait, de a Göndöcs Benedek Középiskola és a Gyulai Szakképzési Centrum is bemutatkozott. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A Magyar Honvédség standjánál is érdeklődtünk, és habár a lehetőséget népszerűsítő katonák nem nyilatkozhatnak, annyit elmondtak, hogy több lehetőség is van a honvédséghez való csatlakozásra. Ez alkalommal tiszteket, altiszteket, valamint szerződéses és tartalékos katonákat toboroztak. 

Jóval beszédesebbek voltak a Békéscsabai Színitanház diákjai, akik elmondták, hogy náluk színészeket, táncosokat, de hangtechnikusokat és jelmeztervezőket is képeznek. 

Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója lapunknak azt is elmondta, hogy ezeken a képzéseken a gyakorlati oktatás a színpadon zajlik, vagyis a náluk tanulók részt vehetnek a teátrum előadásain is. 

Az eseményen előadásokkal is igyekeztek bővíteni a fiatalok ismereteit, így a diákok többet is megtudhattak az egyes intézményekről. 

GYULAI HÍRLAP • 2018. január 26. 16:43
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)