Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tíz napon át és helyenként formabontón ünnepeljük idén Gyulán a magyar kultúrát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • KULTÚRA • 2018. január 09. 09:00
Tíz napon át és helyenként formabontón ünnepeljük idén Gyulán a magyar kultúrát
Városunk polgármestere január 23-án a művelődési házban nyitja meg a rendezvénysorozatot

Két könyvbemutatóhoz kapcsolódik idén a magyar kultúra napi ünnepségsorozat hivatalos megnyitója, amelyen január 23-án délután 6 órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központban Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mond köszöntőt. A sorozatot a Gyakosok és a művésztanárok kiállítás-megnyitója zárja formabontón a Kohán Képtárban.

A Himnusz kézirata

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A január 22-i magyar kultúra napjához kapcsolódó idei rendezvénysor első eseményére január 22-én este 7 órára várják az érdeklődőket a Gyulai Várszínházba, ahol a nagyérdemű Hedry Mária író Zrínyi Ilona című monodrámáját nézheti meg Árkosi Árpád rendezésében és Juhász Róza alakításában. Az előadásra a felnőttek ezer forintos jeggyel, a diákok féláras belépővel mehetnek be.

A kulturális kínálat másnap, azaz január 23-án este 6 órakor a gyulai művelődési házban Erdész Ádám A Kner család és más történetek, valamint Elek Tibor Párbeszédben a kortárs „erdélyi” magyar irodalommal című kötetének bemutatójával, illetve Görgényi Ernő polgármester köszöntőjével folytatódik. A rendezvény ingyenes.

A programok január 24-én egy merész kísérlettel bővülnek ki az Erkel Ferenc Emlékházban, itt ugyanis délután fél öttől a kezdeményezők bemutatják azt a projektet, amely által fel szeretnék éleszteni a gazdag hagyományokra visszatekintő Németvárosi olvasókört. A belépés ide is díjtalan.

A 25 éves Békéstáji Művészeti Társaság kamarakiállítását Banner Zoltán művészettörténész nyitja meg január 25-én fél hétkor a Gyulai Várszínházban. Ezt követően, este héttől a Kortárs Művészeti Mesterkurzusok sorozat keretében Lonovics László képzőművész, a Békéstáji Művésztáji Társaság elnöke tart előadást a korszerű képzőművészet formanyelvéről, kifejezési lehetőségeiről, de saját pályájáról, hitvallásáról is beszélni fog. Belépődíjat ezen a napon sem kell fizetni.

A magyar kultúra napi eseménysorozat ezúttal nem múlik el a bor filozófiája és Hamvas Béla nélkül. A sokak által várt január 30-i zenés-verses várszínházi esten Rátóti Zoltán és Huzella Péter idézi fel a borról, a kulturált ivászatról és az élet örömeiről írott irodalmi gyöngyszemeket, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Zalán Tibor és Márai Sándor gondolatait, amelyeket borvirágos népdalok, kocsmadalok és diákdalok kerekítenek majd ki. Balla Géza ménesi pincészetének borait az előadás után kizárólag a tizennyolc év felettiekkel kóstoltatják meg, igény szerint. A „mulatságon” való részvétel azonban nem ingyenes: felnőtteknek ezer forint, diákoknak fejenként ötszáz.

Komolyabbra január 31-én fordul ismét a szó: ekkor délután 5 órától Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum régésze avatja be hallgatóságát a gyulai palánkerődítések kutatását célzó ásatások részleteibe, díjtalanul, az Almásy-kastélyban.

A magyar kultúra tudományos megközelítését szokásszerűen a finálé oldja fel február elsején délután 5 órakor a Kohán Képtárban, ahol a Gyakosok és alkotótársaik, a  művésztanárok rendhagyó módon mindenkit szemmel fognak tartani. A Látlak című tárlatukat Fodor György középiskolai tanár nyitja meg. Mint általában a kiállítás-megnyitókat, ezt is ingyenesnek hirdették meg.

 

GYULAI HÍRLAP • 2018. január 11. 19:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)