Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A vizekről a Tájvízházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2017. november 24. 23:15
A vizekről a Tájvízházban
Volent Katinak és Focht Anitának nyílt közös kiállítása a bemutatóházban

A víz a központi témája Volent Kati és Focht Anita legújabb közös kiállításának, amely november 24-én nyílt meg a Tájvízházban. Mint kiderült, a két alkotó számára a víz teremtő erő és a kikapcsolódás eszköze.

Focht Anita és Volent Kati 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Pozsárné Kaczkó Zita titkárságvezető a megnyitón felidézte: Volent Kati és Focht Anita 2006 óta állít ki közösen. Kezdetben a Gyulai Alkotókör közös tárlatain, később pedig társkiállítóként tárták együtt a nagyközönség elé alkotásaikat. Mint fogalmazott, képeik egymásra is reflektálnak, és kiállításaikon megmutatkozik az egymás munkája iránti tisztelet.

A kisvárosi intermédia-művészként aposztrofált Erdődi Ferenc Vilmos megnyitóbeszédében arra biztatta a jelenlévőket, hogy először egészen közelről vizsgálják meg a képek részleteit.

– Az alkotás olyan, mint egy franciakrémes, azt sem tömjük be egyszerre – jelentette ki, majd viccesen azt javasolta a publikumnak, hogy próbálja ki az általa kidolgozott KNM (közelről nézni, megjegyezni) meditációt.

 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Beszéde végén Erdődi Ferenc Vilmos két lányával, Blankával és Nórával mutatott be egy performanszot, amelynek szintén a víz állt a középpontjában. A folyadékkal teli pálinkáspoharakat egymásra rakosgató kisvárosi intermédia-művész többek között a dolgokat láthatatlanul összekapcsoló teremtő erőre irányította rá a figyelmet. Az eseményen nem csak ők léptek fel, Szegedi Réka furulyajátékkal lepte meg a hallgatóságot.

Volent Kati a megnyitón elárulta: a most kiválasztott téma áll hozzá a legközelebb. Hozzátette, a kiállított alkotások kedvenc technikájával, pasztellal készültek.  

– A víz teremtő erő. Nagyon szeretek tengerparton, folyónál lenni, vagy a csónakázótónál meditálni egy kicsit. Az ember ilyenkor újjászületik – mesélt az inspirációjáról. Azt is elmondta, bár kiállítótársával másként közelítenek egy-egy témához, hatalmas köztük az összhang.

 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

Focht Anita lapunknak elmondta: képein saját élményeit, vágyait örökíti meg. Arról is beszélt, hogy a Gyulán eltöltött évei alatt sokat járt úszni, így a víz számára a kikapcsolódás közege is.

Mivel gyorsan száradó festékkel, akrillal készíti képeit, már az alkotómunka elején pontosan kell tudnia, hogy mit akar – magyarázta. Érdeklődésünkre arról is mesélt, hogy az első közös kiállítást évekkel ezelőtt a szükség hozta, hiszen egyiküknek sem volt elég anyaga egy saját tárlathoz. Hozzátette: bár az alkotómunkában önálló utat járnak, kiállítótársával jól kiegészítik egymást. Mint mondta, terveik szerint nem ez lesz az utolsó közös kiállításuk Gyulán.

Az alkotások január 31-ig láthatók a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság bemutatóházában. 

 

____Eredeti-_DSC8768.JPG

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – M-P. J. 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)