Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elek Tiborral tereferélhetünk a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. november 21. 15:00
Elek Tiborral tereferélhetünk a Művész Kávéházban
A Gyulai Várszínház igazgatójával november 24-én találkozhatnak az érdeklődők

Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház új igazgatója lesz a Terefere a Művész Kávéházban című beszélgetős sorozat következő vendége november 24-én, pénteken 17 órától a Békéscsabai Jókai Színházban.

elek tibor

Forrás: Jokaiszinhaz.hu

Elek Tibor november 1-jén állt hivatalosan is munkába a Gyulai Várszínház új igazgatójaként. Az új direktor a hagyományok megőrzése mellett számos ponton tervezi megújítani mind a nyári, mind a kamaratermi sorozatot, felújítaná a történelmi drámák bemutatásának hagyományát, és nagyobb teret adna a kortárs magyar drámának. Elek Tibor 1983–84 óta publikál rendszeresen irodalomkritikákat, tanulmányokat, esszéket, publicisztikákat, irodalmi beszélgetéseket a hazai és a határon túli irodalmi folyóiratokban, napi- és hetilapokban. 

1999 nyarától a Bárka főszerkesztője. 2004-ben a Székely Jánosról, az erdélyi íróról szóló disszertációja megvédésével megszerezte az irodalomtudományi doktori fokozatot. 2005 januárjától szerkeszti az Irodalmi Jelen című folyóirat kritikarovatát. A Szépírók Társaságának tagja.

A József Attila-díjas irodalomtörténésszel a Kállai-díjas Kadelka László beszélget a megyeszékhely sétálóutcáján található Művész Kávéházban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)