kukár istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
Gondoljon mindenki, amit akar
Pacsika Rudolf képzőművész megnyitóját azzal kezdte, hogy egy másik tárlatot ajánlott az egybegyűltek figyelmébe. Elmondta, mennyire érdekes és véletlen, hogy Gyulára jövet Békéscsabán, a 2-es számú iskolában belekeveredett Gazsy Endre emlékszobájának megnyitójába. A művész rajztanára volt, és már a gimnáziumban hihetetlen hatással volt rá. A későbbiekben egész életét, vizuális gondolkodását meghatározta.
Kukár Pistával a főiskolán ismerkedett meg, izgalmas körülmények között. Évekig voltak csoporttársak, de kapcsolatuk nem csak ennyiből áll, hisz ifjú koruk óta Pista rendszeresen meghívja eseményeire. Ebből adódik, hogy jól ismeri összes dolgát, és szintén ebből, hogy eljött Gyulára.
Kukár István egészen jónak minősített helyeken is bemutatkozott már, emelte ki Pacsika Rudolf. A 3T Csoporttal például Szentendrén, ahol rendkívül pozitív visszhangot érdemeltek ki. De az egyik legfelkapottabb fővárosi kortárs galériában, a MaMü-ben is megfordultak már. Ezekben a kiállítóterekben érdekes témákkal és erős kreativitással, a közgondolkodástól eltérő, polgárpukkasztó műfajokban irányították magukra az érdeklődők és a műértők figyelmét, hangsúlyozta méltatásában a képzőművész.
pacsika rudolf
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
Sok gazdag elv
A gyulai Variációkon Kukár István a gondolatait rendezi, mutatott rá Pacsika Rudolf. A tárlat képei közé néhány jóval korábbi festmény is bekerült, de a munkák zöme az utóbbi két év termése. Az a fajta avantgárd, amelyet ő képvisel, ezen a tárlaton videófelvételen megtekinthető performanszban, alkalmazott grafikai munkákban és fotókon érhető tetten. Ez azért jó megoldás, mert ha csak a festményeit látnánk, nem kapnánk teljes képet róla, hangsúlyozta.
Kukár István ezúttal témák szerint csoportosította műveit. Olyasmikről értekezik és kontemplál, amelyek diszciplínákat, műfajokat vegyítenek. A válogatás egésze olybá tűnik, mintha a revízió útján indult volna el, menet közben pedig a festményeire fókuszálna. Pacsika Rudolf úgy vélte, sok és gazdag elvet lát a Variációkban. Többen is azon művészek közül, akiknek van saját műtermük, kiállítócsarnokuk, egy-egy olyan gesztusból, ami itt is fellelhető, életművet csinálnak.
Innen tehát több életmű is elindulhatna, jegyezte meg a megnyitót mondó művésztárs a gyulai tárlat láttán. Kukár István absztrakcióba fordult tájképei például kiváló referenciák. Van, hogy csak a horizontot vázolja fel, tájábrázolási modora mégsem keverendő össze a hódmezővásárhelyi alföldi festészet manírjaival. A Kukár Istváné valódi attrakció, amelyben van esztétikai koncepció, de értelmezhető metafizikailag is, hisz az ég meg a föld is belefér.
Hihetetlen, mennyire tömény szimbolika és jelentésgazdagság jellemzi Kukár István művészetét, fogalmazott Pacsika Rudolf, majd zárszóként megjegyezte, sok mindennel készült, számos gondolatot feljegyzett magának, ám a legjobb, ha ezzel az értékeléssel fejezi be méltatását.
Novák Attila és Szuhaj György és a kukár-arcok
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
A Kukár-arcba mindenki belefért
És mindeközben mindenkiről készült két kétvonalas portré egy-egy plexilapra, vagyis kettőre, amelyek összeadva végül kiadtak két hiteles Kukár-arcot. A megnyitó azonban ezzel nem ért végett.
béres istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
Ennyien és ilyen nívón még sosem nyitottak meg kiállítást
Béres István kalappal a fején olvasta fel az Egy a tízből. Kukár Istvántól Kukár Istvánnak című kiáltványszerű szabad versét, amelyben a művészt írta le, s ezzel a távlati üzenettel zárt: variáljon tovább, még nagyon sokáig.
Erdődi F. Vilmos is írt egy költeményt az izgató horizontokról és a feltűnő zöldekről, a kiállított harsány művekről és a félkész rózsaszín zsiráfról, a borítékolt művészi koplalásról és az ugyebár nemdebárokról erre az alkalomra. Ezt hozta el a kiállítónak és közönségének.
Strófákba és rímekbe szedett műkritikáját követően Kiss László a Zöld hordónak nevezett kocsmáról írt novellájával árnyékolta picit disznólkodva a langaléta Kukár-történetet. Hol 20, hol pedig 80 százalékban érintette a kótyagos kőművessodrást, kisebesítve a hancúrozó hangulatot.
Annak reményében, hogy Kiss Laci pajzán írásának híre megy a környéken, a méltatók sorába a három Kukár-legény is felsorakozott. Mindenikük előállt néhány emlékkel, amit egy-két-három képparódiával, újraértelmezett műalkotással, árnyalatos változattal is megtoldottak, majd kiragasztottak a kiállított alkotások mellé. Így került ki a falakra a habos torta, Menő Manó és a mindenre figyelő vörös szem, a gyermekágyat őrző-óvó kígyók kortárs illusztrációja. De szóba jött a csirke, a pókkáló, a jégtábla, a rögtönzések teljes kelléktára, egészen az ágyékszékig, látszólag összefüggéstelenül, mégis a Kukár-oeuvre szerves részeként.
Lengyel-Rheinfuss Péter történészként Martin Luther King első nagybeszédével készült, mert a szöveg, pont mint a művházas rendezvény, fontos találkozásokhoz kapcsolódik. Lengyel-Rheinfuss Péter végül is valami megfoghatatlan és kimondhatatlan ellen tiltakozott, és igazságszolgáltatást követelt az elnémított szabadságharcosnak, a bátor éleslátónak.
A forradalmi lendületből Muszka Attila vett vissza azzal, hogy nyugodalmas békét kívánt, ám ez gyorsan ismét élcbe fordult, hisz Novák Attila és Szuhaj György Kukár-maszkban vonta be a magyar járomba Pistát, a művészt, aki hatalmas terhe alatt magára maradt a tömegben.
Perlaki Attila, aki iskolai szertárán osztozik Kukár Istvánnal, ám cserében finom teákat és kávékat főznek neki, zenés köszöntővel készült. Hogy a kiselőadás maximálisan élvezhesse, az ünnepeltet beleültette egy puha székbe, inkább fotelbe, az Erkel gimnázium diákjait és a jelenlévőket pedig megkántáltatta. A zeneiséget Veres János képviselte a folytatásban azzal, hogy németül beszélt hallgatóságához, majd ismét a lágy daloké és a kemény, zúzós muzsikáé lett a szó.
a közönség
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
Meleg volt, forró és tüzes
Az est meleg szívből fakadó ajándékozással, forró poharazással ért véget a tüzes pörformanszot bemutató kisfilm és a hömpölygő rajongótábor ölelésében, az alföldi sömmi közepén, a végtelenül variálható egyhangú táj kulturális csomópontjában, ahol az embör az óriás, és Kukár István a leghosszabban ünnepelt festőművész.
a járomban
Fotó: Gyulai Hírlap – Mocsár-Pörjés József
