Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan befejeződik járdafelújítás a gyulai Eötvös utcában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. november 16. 11:15
Hamarosan befejeződik járdafelújítás a gyulai Eötvös utcában
A tervezés során külön figyelmet fordítottak arra, hogy az összes fát megmentsék a kivágástól.

Sajtótájékoztatón számolt be a Gyulai Eötvös utcában zajló járdaépítés részleteiről Kónya István alpolgármester. A városvezetők egyike november 16-án, a helyszínen elmondta, hogy azért éppen ez a járdaszakasz került felújításra, mert a környék kifejezetten forgalmas, hiszen ez az út éppen a sűrűn lakott Törökzugot köti össze a belvárossal.

Folyamatosan zajlanak a munkálatok

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

– A fák gyökerei az évek során felnyomták az aszfaltot, ami így balesetveszélyessé vált. Ez is egy fontos indok volt a felújításra, hiszen idősek is közlekednek ezen az járdán, és mellettük kisgyermekes édesanyák és édesapák is. Ezúttal nem aszfaltburkolat, hanem díszburkolat kerül a járdára, ami bármilyen probléma esetén könnyen javítható – részletezte Kónya István

Mint megtudtuk, a felújítás egy 150 méter hosszú szakaszon valósul meg, két és fél méteres szélességben, és a tervezés során külön figyelmet fordítottak arra, hogy az összes fát megmentsék a kivágástól. A beruházásra 8 és fél millió forintot költ az önkormányzat.

Az eseményen kiderült: az új járdát várhatóan december első felétől használhatják a gyulaiak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)