Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Határokon is átívelt az Erkel Ferenc munkásságát érintő tanácskozás Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. november 08. 17:15
Határokon is átívelt az Erkel Ferenc munkásságát érintő tanácskozás Gyulán
Aradi és gyulai előadók osztották meg hallgatóságukkal kutatási eredményeiket

Egész napos programsorozat keretében ünnepelték meg idén Gyulán Erkel Ferenc születésnapját. A november 7-ei rendezvény különlegességét az adta, hogy az Araddal ápolt testvérvárosi kapcsolat jegyében zajlott. Ennek keretében egy művészeti tanácskozásnak is helyt adott városunk művelődési központja.

Dr. Németh Csaba levéltáros Erkel operáinak történelmi hátteréről és a Bánk bánról beszélt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Határtalanul Erkel című rendezvénysorozat a Gyula–Arad testvérvárosi kapcsolat jegyében zajlott november 7-én, a Gyulán született zeneszerző születésnapján. A nap első felében a 2018. évre szóló együttműködési megállapodás részleteit tárgyalták meg a felek a városházán. A megbeszélések a kultúrára, az oktatásra, a turizmusra, a gazdaságra, a civil szférára és a városfejlesztési perspektívákra egyaránt kiterjedtek. A szekcióüléseket fakultatív városnézés zárta.

Délután Arad és Gyula város hivatalos képviselői meglátogatták az Erkel Ferenc Emlékházat, majd megkoszorúzták a homlokzaton elhelyezett emléktáblát.

A tudományos értekezletet, amely ezúttal főként a zenét érintette, stílszerűen az Erkel Ferenc Művelődési Központ Bánk bán termében tartották meg. A megjelenteket Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötte. Bevezetőjében elmondta, mind Gyulán, mind Aradon nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti hagyományok őrzésére, azon értékek megbecsülésére és közvetítésére, amelyek az irodalomhoz és az egyes művészeti ágakhoz kötődnek.

 

Dombi Ildikó

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Dombi Ildikó kifejtette, mivel november 7-e Erkel Ferenc születésnapja, a szervezők úgy döntöttek, hogy az összejövetel témaköre a zenéhez, és főként Erkel Ferenc munkásságához kapcsolódjon.

A késő délutánig elhúzódó tanácskozáson négyen tartottak előadást. Dr. Németh Csaba, az MNL Békés Megyei Levéltárának levéltárosa Erkel operáinak történelmi hátteréről és Bánkról beszélt. Dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója Erkel és a Gyulai Várszínház múltja és jövője címmel tartott előadást. Az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke, Fekete Károly Erkel az aradi színpadokon címmel ismertette meg hallgatóságát számos múltbéli érdekességgel, a szintén Aradról érkezett Kaszoni László zenepedagógus és filharmonikus pedig a muzsikának a nemzet lelkére gyakorolt hatásáról fejtette ki gondolatait.

A tudományos eszmecsere után kihirdették a Mit jelent nekem Erkel? című rajzpályázat eredményeit (erről külön tudósításban tájékoztattuk olvasóinkat). Az évfordulós rendezvény hangversennyel zárult a Vigadóban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)